Tőzsde
Pozitív tartományban zárt Nyugat-Európa
Pozitív tartományban zárták a pénteki kereskedést az irányadó nyugat-európai részvényindexek.
2012.09.14 18:09MTIA londoni értéktőzsde irányadó mutatója, a FTSE-100 1,64 százalékos erősödéssel 5915,59 ponton, a frankfurti DAX-30 1,39 százalékos többlettel 7412,13 ponton, a párizsi CAC-40 2,27 százalékos emelkedéssel 3581,58 ponton zárt. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,1 százalékos napi emelkedéssel 1118,17 ponton, 14 havi csúcson zárt. A pozitív európai piaci hangulat mögött az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed csütörtök esti bejelentése állt, amely szerint felújítja mennyiségi enyhítési programját, azaz ismét beindítja a pénzpumpát.
A Fed havonta 40 milliárd dollár értékben vásárol jelzáloglevelet, amíg nem ítéli úgy, hogy az amerikai munkaerőpiac helyzete javult. "Egyre kedvezőbbek a feltételek a részvényárfolyamok növekedéséhez, és minden a megfelelő irányban halad" - mondta Dan Morris, az 1300 milliárd dollárt kezelő JP Morgan Asset Management elemzője. Vélhetően a nyersanyag- és energiaipari papírok teljesíthetnek jól az elkövetkező időszakban, mivel ezek jellemzően azonos irányban haladnak a gazdasági és piaci kilátásokkal - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


