Tőzsde
New York : A Fed bejelentése lendített az árfolyamokon
Markáns pluszban álltak a vezető New York-i értéktőzsdék csütörtökön zárás előtt két órával azt követően, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed újabb mennyiségi enyhítési programot jelentett be.
2012.09.13 21:15MTIKözép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,7 százalék emelkedéssel 13.561 ponton állt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,7 százalékkal 3.167 pontra nőtt, az S&P 500-as mutató pedig 1,5 százalékkal 1.458 pontra erősödött.
A Fed újabb, havi 40 milliárd dolláros mennyiségi enyhítést jelentett be kétnapos kamatdöntő ülését követően csütörtökön. A program keretében havonta 40 milliárd dollárnyi jelzáloglevelet vásárol a Fed, és folytatja a "csavar hadműveletként" ismert kötvénycsereprogramját. A jegybank egyben - a várakozásoknak megfelelően - nem változtatott rekordalacsony, 0-0,25 százalékos kamatcélján és jelezte, 2015-ig ezen a szinten hagyja irányadó refinanszírozási rátáját.
Az amerikai részvénypiacok már eleve kedvező hangulatban várták a Fed bejelentését, miután az Európai Központi Bank szeptember 7-én szintén kötvényvásárlási programot jelentett be.
"A Fed lépése azt jelzi, hogy még mindig elkötelezettek a gazdaság megmentése mellett" - mondta Jeff Savage, a Wells Fargo Private Bank elemzője.
A bejelentés hatására 2 százalékkal emelkedett az arany ára, unciánként 1.773,20 dolláron jegyezték. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 1,1 százalékkal 98,11 dollárra nőtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


