Másfél éve perben állnak
Az állam vételi ajánlatot tesz a Bakonyi Erőműre
A kormány tárgyalási ajánlatot tesz a Bakonyi Erőmű megvásárlására - közölte a Kormányszóvivői Iroda szerdán.
2012.09.12 16:37MTIA kormányszóvivői tájékoztatás szerint a kormány megtárgyalta a Mal Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt-vel kapcsolatban kialakult helyzetet, valamint ezzel szoros összefüggésben a Bakonyi Erőmű Zrt. felé fennálló tartozások kérdését.
"A kormány számára kiemelten fontos az érintett munkahelyek megőrzése, valamint a térség - Ajka városa - fűtésének biztosítása, éppen ezért amellett, hogy a probléma kezelésére a kormány egy munkacsoportot állított fel az érintett tárcák részvételével, vételi tárgyalási ajánlatot is tesz a Bakonyi Erőmű kapcsán" - áll a közleményben.
Bakonyi Zoltán, a Mal Zrt. vezérigazgatója a bejelentést követően az MTI-nek azt mondta: minden megoldásban közreműködnek, amely a munkahelyek megtartásához szükséges. Hozzátette, hogy ehhez a bankkonzorcium és a beszállítók teljes együttműködésére továbbra is szükség van.
Németh Frigyes, a Bakonyi Erőmű Zrt. vezérigazgatója nem reagált a vételi tárgyalási ajánlatról szóló bejelentésre, mert mint fogalmazott a részletekről még nincsen információjuk. Az esetleges MVM-tranzakcióról szóló sajtóhírekre korábban azzal reagált, hogy a Bakonyi Erőmű Zrt.-nek több kérdést kell rendeznie ahhoz, hogy bármilyen érdemi üzleti tárgyalást kezdhessen a tulajdonosváltásról.
Ezek közül az egyik a Mal Zrt. közel másfél milliárd forintos tartozása, amelyet az erőmű már nem képes tovább finanszírozni. A másik rendezésre váró kérdés, hogy a Bakonyi Erőmű csaknem másfél éve perben áll a magyar állammal, mert a Magyar Energia Hivatal (MEH) 2011 január elsejétől megvonta a társaságtól a bioenergia termelési kvótájának egyharmadát.
Kedden a Mal Zrt.-nél és beszállítóinál lévő munkahelyek megmentését kérte a kormánytól a vegyipari szakszervezet (VDSZ), illetve tagszervezete, az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet. A csaknem hatezer aláírással ellátott petíciót az érdekképviseletek Budapesten Giró-Szász András kormányszóvivőnek, valamint a parlamenti frakciók képviselőinek adták át.
A timföldgyár a vörösiszap-katasztrófát követően került nehéz helyzetbe: az iszapömlést követő kármentesítés költségei, a technológiaváltás, és a céget finanszírozó bankok jelentős tőkekivonása miatt a Mal működőképessége határára jutott. A munkahelyvédelmi petíció szerint a Mal Zrt. ma még több mint ezer dolgozót foglalkoztat. A beszállítói körrel együtt mintegy 5-6 ezer ember munkahelye forog kockán a vállalatra kiszabott 135 milliárd forintos környezetszennyezési bírság miatt, amely bizonytalanná tette a finanszírozást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06