Az 1,7 milliárd forint értékű beruházás
Felavatta új keltetőüzemét a Baromfi Coop Petneházán
Felavatta az 1,7 milliárd forint értékű beruházással megvalósított baromfikeltető üzemét a tenyésztéssel, keltetéssel, valamint takarmánygyártással foglalkozó Baromfi Coop Kft. hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Petneházán.
2012.09.03 13:15MTIA Master Good cégcsoporthoz tartozó társaság a most átadott, 687 millió forintos állami és uniós támogatással megvalósított üzemegysége évente 40 millió tyúktojás keltetését teszi lehetővé. Bárány László, a cégcsoport tulajdonosa az üzemátadáson elmondta: a legmodernebb technológiával felszerelt üzemben közvetve 14 munkahely létesült, az új üzemegység révén pedig a kisvárdai feldolgozóüzemében is jelentős létszámbővítést hajthat végre a Master Good. A keltető sikerében bízva növelik a kisvárdai feldolgozó teljesítményét, ahol már napi 100 ezer csirkét vágnak.
A gyár dolgozói létszáma ennek révén eddig mintegy 70 fővel emelkedett, decemberig pedig további 98 fővel bővül - tette hozzá Bárány László. A petneházi fejlesztéssel egy hat telephelyre kiterjedő beruházást zárt le a Master Good. Az új keltető mellett két új szülőpártelep és három baromfitelep épült meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A teljes beruházás összege 4,3 milliárd forint volt, a fejlesztések egy év alatt megvalósultak.
Bárány László elmondta: a beruházási összeg negyven százalékát az állattartó telepek korszerűsítésére fordítható támogatás, további negyven százalékot bankhitel tett ki, a fennmaradó húsz százalékot pedig saját forrásaiból állta a cégcsoport. A Petneházán létesült új keltetőben a kiscsibéket már a tojásban immunizálják, így később nincsen szükség a baromfitelepeken történő gyógykezelési fázisra. A világszinten is egyedülálló technológia révén a csibék már kikelés előtt három nappal megkapják azokat a védőoltásokat és vakcinákat, amely életük során immunissá teszik őket a fertőző betegségekkel szemben.
Az Északkelet-Magyarország területén működő, öt céget tömörítő, a többi között integrált takarmánytermeltetéssel, baromfitenyésztéssel, keltetéssel, brojlerhízlalással és feldolgozással foglalkozó Master Good cégcsoport összesen 1.040 embernek ad munkát. A társaság az utóbbi években bővítette piacait, így már a többi között Dél-Koreába, Kínába és a Dél-Afrikai Köztársaságba is intenzíven exportál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


