Főleg tetők károsodtak
60 millió az abádszalóki viharkárok helyreállítására
Hatvanmillió forintot csoportosít át a kormány a július elején Abádszalókot ért vihar okozta károk helyreállítására.
2012.08.13 18:55MTIA Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányhatározat kimondja: a július 9-én a településen átvonuló, jégesővel kísért vihar következtében a lakóházakban keletkezett károk helyreállítását a káreseményt megelőző állapotok helyreállításának mértékéig támogatja a kormány. Erre a célra a kormány azonnali hatállyal 60 millió forint átcsoportosítását rendelte el.
A határozat értelmében a támogatás felhasználásának és utólagos elszámolásának feltételeiről Pintér Sándor belügyminiszternek Abádszalók önkormányzatával szerdáig támogatási megállapodást kell kötnie. Ezt követően, legkésőbb péntekig folyósítják a pénzt. A település polgármestere, Kovács Mihály (Összefogás Abádszalókért Egyesület) korábban az MTI-nek elmondta: a húszperces, orkánerejű széllel kísért esőben lehulló diónyi, kisebb almányi nagyságú jégdarabok 300-350 ingatlant rongáltak meg.
Az épületek többségének a teteje sérült meg, főleg a palával borítottak töredeztek szét. Az első számítások szerint 12 ezer négyzetméternyi tetőt kell kijavítani, ennek költsége több mint 110 millió forint. Abádszalók önkormányzata a kormányhoz fordult segítségért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


