2000-ben volt a negatív csúcs
Másfélezer új lakás épülhet idén Budapesten
Idén, egyharmados arányú visszaeséssel 1.500 lakás épül Budapesten, a negatív csúcs 2000-ben volt 1.300 lakással, az első félévben 800 új lakás kelt el a fővárosban.
2012.08.01 12:25MTIAz ezredfordulótól 2005-re közel megtízszereződött a lakásépítés Budapesten, ezért az elemzés kiemeli: jó piaci helyzetben gyorsan fellendülhet a lakásépítés. Idén legtöbb, értékesítésre szánt lakás - több mint 500 - Zuglóban épül. Azt követi bő 200 lakással Újbuda, illetve közel kétszázzal Angyalföld. Az első félévben eladott 800 új lakás nem ösztönzi a fejlesztőket építésre.
A keresletet csökkenti a 25-ről 27 százalékra emelt áfa is, amely - a közlemény kalkulációja szerint - egy nettó 16 millió forintos lakás árát 320 ezer forinttal emeli. Ausztriában az új lakást nem terheli forgalmi adó, de a többi környező országban is csak 4-14 százalék áfa terheli a lakásokat. Jelenleg 2.900 már átadott, de még nem értékesített lakás található a fővárosban. Ebből 500 lakás fejlesztője csőd alatt áll, vagy a bankkal folyó vitája miatt nem adhatja el a lakásait. Az épülő lakások száma 1.700, így aki egy éven belül költözne, az bő 4 ezer lakás közül választhat Budapesten, az OTP Jelzálogbank kalkulációja szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06