Felzárkóztatás
Szociális földprogram: bővül a pályázati kiírás
Új elemekkel egészül ki a hátrányos helyzetű családokat és a szegényebb régiók felzárkóztatását segítő szociális földprogram idei pályázata, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) bővítette például a pályázók körét.
2012.07.11 16:20MTIA támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 170,5 millió forint, a pályázatok beadási határideje július 30.
A tárca társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságának közleménye szerint az Emmi az idei pályázatok megtervezésekor, a korábbi programok tapasztalataira építve szorosabb együttműködést épített ki a roma nemzetiségi önkormányzatokkal, hatékonyabban összehangolta a szociális földprogramot más minisztériumok pályázataival és bővítette a pályázók körét.
A pályázaton így települési önkormányzatok, azok jogi személyiséggel rendelkező társulása, települési roma nemzetiségi önkormányzatok, önkormányzati részesedéssel működő, közfeladatot ellátó nonprofit gazdasági társaságok, önkormányzatok által alapított közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú minősítéssel rendelkező egyesületek, alapítványok és ezek szövetségei, egyházak, egyházi jogi személyek és bizonyos esetekben szociális szövetkezetek vehetnek részt.
Az államtitkárság kitért arra: a hátrányos helyzetű régiókban a legnagyobb nehézséget a munkanélküliség jelenti, a felzárkózás leghatékonyabb eszköze tehát a foglalkoztatás elősegítése. A pályázat lehetővé teszi, hogy a programban részt vevő családok képesek legyenek az önellátásra, valamint hozzájáruljanak a helyi gazdaság élénkítéséhez is.
A pályázatban önálló elemként jelenik meg a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó szociális földprogram, amelynek célja a nyilvántartott álláskeresők, illetve a támogatásban részt vevők munkavállalásának elősegítése. A nyertes pályázók növényt termesztenek és állatot tartanak, a termést pedig a közétkeztetést végző konyháknak adják - olvasható a közleményben.
Hozzátették: az eszközbeszerzési és fejlesztési alprogramban a nyertes pályázók mezőgazdasági termékek feldolgozását és értékesítését szolgáló eszközök beszerzéséhez kérhetik a támogatást. A kertkultúra és kisállattartási alprogram célja pedig az, hogy a résztvevők hasznos tapasztalatokat szerezzenek saját gazdaságuk és kertjük művelésében. Ehhez szakképzett agrár vagy mezőgazdasági végzettségű szakember ad szaktanácsokat nekik.
A szociális földprogram pályázatairól az érdeklődők további információt a http://www.wekerle.gov.hu internetes oldalon találhatnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06