Munkahelyvédelmi terv
GKI: a munkaerő-költség kis részét érintik a kedvezmények
A kormány által hétfőn bejelentett munkahelyvédelmi terv járulékcsökkentései egy-egy cég összes munkaerő-költségének csak kis részét érintik - hívta fel a figyelmet Adler Judit, a GKI Gazdaságkutató Zrt. foglalkoztatáspolitikai kutatásvezetője.
2012.07.03 15:00MTIOrbán Viktor miniszterelnök tízpontos munkahelyvédelmi akciótervet hirdetett hétfőn a parlamentben, ennek részeként a 25 év alattiaknál, az 55 év felettieknél és a képzettséget nem igénylő munkát végzőknél a munkáltatói járulékot a felére csökkentik. A tartósan munkanélküliek alkalmazását segítendő a kormány javasolja, hogy esetükben az első két évben a munkáltatónak ne kelljen fizetniük dolgozóik után, a harmadik évben pedig a tervek szerint a jelenlegi fele lehet a munkáltatói teher, és ugyanígy járnának el a gyesről és a gyedről visszatérőknél is.
Adler Judit hangsúlyozta: jelenleg is működik a Start-kártyák rendszere, amely hasonló, munkaerő-piaci szempontból hátrányos csoportokat céloz meg, és korábban is voltak kísérletek a munkáltatói terhek csökkentésére. Mégsem javult számottevően ezen csoportok helyzete, ráadásul az elért kisebb eredmények is kétségesek - mutatott rá. Ennek kapcsán a szakértő kifejtette: a járulékkedvezménnyel foglalkoztatott munkavállalók kiszoríthatják a nem támogatott munkaerőt, másrészt véges az ilyen kedvezmények motiváló ereje.
Adler Judit szerint ugyanis csak a munkaerő-költségek egy szűk területén jelent segítséget egy ilyen csökkentés. A kutatásvezető elmondta: becsléseik szerint egy cégnél a munkaerőköltségek (bér- és járulékköltségek együtt) átlagosan az összes költség ötödét teszik ki, ezen belül 60 százalékra rúgnak a bér-, és 40 százalékra a járulékköltségek. Utóbbiból a munkaadó által fizetett járulékok felét engednék el - hívta fel a figyelmet Adler Judit. A miniszterelnök hétfői bejelentése szerint az öt megcélzott csoportban a szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást százezer forintos bruttó bérig csökkentik.
Adler Judit elmondta: a célcsoportokat jól azonosította be a kormány, ugyanakkor ahhoz, hogy a "célzás" jól sikerüljön, "finomhangolt" részletszabályozás szükséges. Hozzáfűzte, az sem tudható, kikre - a már állományban lévőkre is, vagy csak az újonnan felvett munkaerőre - vonatkozik a kedvezmény. Szerinte azonban ha a már állományban lévőkre is érvényes lenne, akkor a miniszterelnök által említett 250.000 embernél jóval többet érintene.
Az eddigi hasonló lépések tapasztalataira hivatkozva a szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy a versenyszférában jellemzően csak a járulékkedvezmény kihasználásához szükséges minimális időtartamra vettek fel új munkavállalót, így a hasonló lépések nem hoztak tartós munkahelybővülést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


