Kis Norbert: jövőre 134 milliárd forint jut
Felsőoktatás: mínusz 23 milliárd
A költségvetési törvényjavaslat szerint a jövő évben 134 milliárd forintból gazdálkodhat a magyar felsőoktatás az idei 157 milliárd forinttal szemben - jelentette ki a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár pénteken Egerben.
2012.06.29 13:59MTIA kormányzat elkötelezett abban a tekintetben, hogy az államháztartás hiánya ne haladja meg a három százalékot, ez pedig valamennyi ágazatot érinti - közölte a helyettes államtitkár a Magyar Rektori Konferencia (MRK) tanévzáró plenáris ülésén.
A politikus elmondta, hogy a felsőoktatás finanszírozásáról szóló új kormányrendelet egyeztetését július 2-án kezdik meg az MRK-val annak érdekében, hogy január 1-jével életbe léphessen a szabályozás.
Elmondta: ennek alapelve, hogy a képzés támogatása egyfajta befektetés a diák tanulmányaiba, amelynek közhaszonként meg kell térülnie.
A felsőoktatás finanszírozásának egyik pillérévé kell válnia a jövőben a fejlesztési támogatásnak, ennek elosztása megállapodás alapján történik majd - jegyezte meg Kis Norbert. Egyben elutasította az ezzel kapcsolatos olyan politikai vádakat, miszerint kézi vezérlésre állítanák át a felsőoktatást.
Arról is szólt, hogy szeptember 30-ig meg kell születnie a felsőoktatási intézményhálózat átalakítására vonatkozó kormánydöntésnek, illetve elkezdődik a felsőoktatási szakképzési kormányrendelet előkészítése is.
Kis Norbert szerint szintén szükséges a tíz éve fennálló hallgatói juttatási rendszer átalakítása, ugyanis ma szinte alanyi jogon, minden második államilag támogatott hallgatónak jár az ösztöndíj. Ezzel szemben a kormányzatnak az a szándéka, hogy valóban a legkiválóbbak vehessék igénybe a juttatást. Mindez nem jelenti a jelenlegi normatíva csökkentését - fűzte hozzá.
Hangsúlyozta, hogy a nemzeti felsőoktatási törvény módosításáról jelenleg is tárgyal az Országgyűlés. A jogszabállyal reményeik szerint megfelelő egyensúlyt tudnak teremteni a gazdálkodási autonómia és a gazdálkodás ellenőrzése között - mondta Kis Norbert.
A tanácskozáson a következő két évre, július 1-jei hatállyal Mezey Barnát, az ELTE rektorát választották meg a rektori konferencia elnökének. Ő Bódis Józsefet, a Pécsi Tudományegyetem rektorát váltja az elnöki székben.
Újraválasztották a MRK társelnökévé Sándorné Kriszt Évát, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektorát.
Kapcsolódó írások:
- A kormány átrendezi a felsőoktatási férőhelyeket
- A rektori konferencia a gyakorlóiskolák finanszírozását kéri
- Fele akkora az adósságuk a felsőoktatási intézményeknek
- Kis Norbert: a felsőoktatásnak meg kell újulnia!
- A felsőoktatás átalakításának egyik célja a gazdaság fejlesztése
- A rektori konferencia egyeztetne a felsőoktatás vagyongazdálkodásáról
- Egymilliárd forint a hazai felsőoktatás fejlesztéséhez
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06