Már átadták a munkaterületet
Több mint négyszázmillió forintból újítanak fel egy útszakaszt Veszprém megyében
Új burkolatot kap a Devecser-Pápa összekötő út 3,1 kilométeres szakasza mintegy bruttó 436 millió forintból.
2012.06.25 09:41MTIA kivitelezést a KMES Konzorcium (KÖZGÉP Építő-, és Fémszerkezetgyártó Zrt., Magyar Aszfalt Kft., EuroAszfalt Kft., Swietelsky Magyarország Kft.) végzi. Pécsi Norbert, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs munkatársa hozzátette: a Veszprém megyében elkezdődő munkálatok a Regionális Operatív Program európai uniós forrásából és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programjának keretében országosan várhatóan több, mint 1000 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indulhat el 2012-ben, 100 milliárd forint értékben: ebből a Közép-dunántúli régió több mint 17 milliárd forintot használhat fel - tette hozzá Pécsi Norbert.
Hozzáfűzte: hétfőn átadták a munkaterületet a Devecsert Pápával összekötő mellékút 3,1 kilométeres szakaszának felújítására, amely Bakonypölöske és Pápakovácsi között halad Kup község belterületét is érintve. Közlése szerint az útszakaszt teljesen felújítják, egyes helyeken a kivitelező kiszélesíti a burkolatot, az átereszeket és árkokat kitisztítja, illetve kicseréli, egy több mint 30 méteres szakaszon új, kétsoros vezetőkorlátot helyeznek ki, az autóbuszmegállók helyén pedig úgynevezett burkolt padkát alakíttat ki a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A felújítási munkálatokat követően lehetőség nyílik a különböző korlátozó táblák bevonására, ezzel jelentősen csökken az utazási idő, az érintett települések elérése könnyebbé, kényelmesebbé és biztonságosabbá válik - mondta a kommunikációs munkatárs.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


