Összesen 418 pályázat
Tizenötmilliárd forintos energia-beruházás Észak-Alföldön
Több mint tizenötmilliárd forint értékű energia-takarékossági, illetve megújuló energia-hasznosítási beruházást valósítottak és valósítanak meg pályázati támogatással a Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzatok, valamint magánszemélyek.
2012.06.19 12:26MTIVámosi Gábor, az Észak-alföldi Regionális Energia Ügynökség vezetője kedden, Nyíregyházán, a térség önkormányzati energia napján tartott konferencia sajtótájékoztatóján elmondta: a három megyéből az elmúlt három évben összesen 418 pályázatot nyújtottak be energiai fejlesztésekre. A beruházások zöme a köz- és magánépületek szigetelését, ajtók és ablakok cseréjét érintette, illetve érinti, míg kisebb részben nap, biotermikus és biomassza energia hasznosítását. Vámosi Gábor kiemelte: a hét magyarországi régió közül az észak-alföldi térségből nyújtották be eddig a legtöbb energia beruházási pályázatot.
Seszták Oszkár országgyűlési képviselő (KDNP), a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke a sajtótájékoztatón bejelentette: Zöld Energia Klaszter létrehozását tervezik, amelyhez gazdálkodói szervezetek és települési önkormányzatok csatlakozását várják. A klaszter a megyében a megújuló energiaforrások, különösen a biomassza-hasznosítását szorgalmazza majd, amellyel új munkahelyeket is szeretnének létrehozni. Emellett úgynevezett energiaerdők telepítése, a fa, valamint a mezőgazdasági növények szármaradványainak fűtési, áramtermelési hasznosítása a cél a következő években.
Hozzátette: a biomassza-hasznosítástól az alacsony képzettségű munkaerő foglalkoztatásának javulását is várják a megyében. Seszták Oszkár az MTI-nek elmondta: a helyhatóság által eddig fenntartott közintézmények mintegy kétmilliárd forint értékű energia-beruházáshoz nyújtottak be pályázatot, s nyertek támogatást.
A fejlesztések a tulajdonosváltás, az állami fenntartásba kerülés után is folytatódnak - jegyezte meg. Az önkormányzati energia nap alkalmából rendezett konferencián a résztvevőknek bemutatták azt a fejlesztést, amellyel a Hajdú-Bihar megyei Magyarhomorog önkormányzata biomassza, szalmatüzelésre tért át közintézményeiben. Vámosi Gábor a bemutatón közölte: a biomassza felhasználásával akár 60-70 százalékos energiaköltség-megtakarítást is el lehet érni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


