Milliárdos fejlesztés
Százötven új munkahelyet teremtett a Surjány-Hús
Az átalakuló fogyasztói szokások miatt egyre fontosabb a húsipari cégek alkalmazkodóképességének növelése, erre jó példa a Surjány-Hús Kft. nettó 1,3 milliárd forintból készült új utóérlelő és szárazáru üzeme.
2012.06.15 17:18MTIFazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hozzátette: a beruházás nem csupán a Jász-Nagykun-Szolnok megye legjelentősebb húsipari cégének számító vállalkozás versenyképességét javítja, 150 új munkahelyet is teremt a térségben. A miniszter jelezte azt is, hogy az ágazat fejlődésének elősegítése érdekében a kormány hamarosan újra áttekinti a hazai húsipar helyzetét. Az alapanyag-ellátás javításához az állatállomány növelésére is szükség van – közölte a tárcavezető, aki úgy vélte: meg kell duplázni a sertések jelenlegi számát ahhoz, hogy Magyarország állattenyésztése és élelmiszeripara visszafoglalja egykori pozícióját Közép-Európában.
Tóth Tibor ügyvezető igazgató a Surjány-Hús Kft.-ről elmondta: a húsz éve, a helyi állami gazdaság regionális húsüzeméből kinőtt vállalkozás mára az ország öt legjelentősebb húsipari cégének egyike. Az ágazaton belüli részesedése 5 és 10 százalék közé tehető. A kft. jelenleg mintegy 680 embernek ad munkát, nettó árbevétele 2011-ben megközelítette a 17 milliárd forintot. A mostani, önerőből, illetve 960 millió forintos kamattámogatott hitelből egy év alatt megvalósult fejlesztés 3.000 tonna szárazáru előállítását teszi lehetővé. A beruházás így megteremti a feltételeket ahhoz is, hogy a társaság nemzetközi tendereken induljon, s a jelenleg a teljes értékesítési volumenének alig 5 százalékát kitevő exportját az elkövetkező öt évben 50 százalékra növelje.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


