Fordulatot sürget az MSZP
Növelik az inflációt az új adók?
Az MSZP szerint a Széll Kálmán-terv új változatában szereplő adók tovább növelik az inflációt, amely az áprilisi 5,7 százalékkal egyébként is a legnagyobb az Európai Unióban.
2012.05.14 11:11MTITukacs István országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: bár a kormány 4,2 százalékos inflációval számolt erre az évre - ehhez igazodott a nyugdíjemelés is -, ma már nincs olyan elemzés, amely 5 százaléknál kisebb pénzromlást feltételezne.
Ezt a kormány gazdaságpolitikájával magyarázta, hangsúlyozva, hogy a legnagyobb mértékben az üzemanyagok ára nőtt, és jelentősen emelkedtek az élelmiszerárak és a háztartási energiaárak is, különösen a távfűtésé. Ez - tette hozzá - azért is szembetűnő, mert a kormány a rezsiköltségek befagyasztását ígérte.
A parlament gazdasági bizottságának MSZP-s tagja elmondta, a kormány az adóemelésekkel - így például az áfa 27 százalékra emelésével - növelte az inflációt, és ez lesz a hatása a Széll Kálmán-terv új változatában megjelenő adóknak, így a várhatóan már augusztusban életbe lépő telefonadónak is.
Az MSZP ezzel szemben a fogyasztást és a növekedést ösztönző gazdaságpolitikai fordulatot sürget - jelezte Tukacs István, megjegyezve, a beruházások gyarapításához elengedhetetlen, hogy ne lehetetlenítsék el a kis és közepes vállalkozásokat hitellel életben tartó bankrendszert.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölt adatai szerint áprilisban a fogyasztói árak 5,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, márciushoz viszonyítva pedig 0,8 százalékkal nőttek. Elemzők ezzel összefüggésben arról beszéltek: a 3 százalékos inflációs cél elérése a vártnál magasabb áprilisi infláció és a Széll Kálmán Terv 2.0-ban körvonalazott új adók bevezetése miatt késik, és várhatóan jövőre sem teljesül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06