Két és fél hónappal utána
Heti négy munkahely szűnik meg a Malév csődje miatt
Hetente négy magyar munkahely szűnik meg, amióta a Malév csődbe ment és nem jelöltek ki a helyére új légitársaságot - közölte a Budapest Airport (BA).
2012.04.17 03:39MTIKét és fél hónappal a Malév csődje után a magyar utasok még mindig egy sor átszállási lehetőségtől és közvetlen úticéltól esnek el. Ez idő alatt Bécsben és Prágában újabb bevételekhez jut az ottani repülőtér részben azért, mert bizonyos piacokon Magyarországon még mindig nem módosították a korábbi légügyi egyezményeket - hangsúlyozza a BA.
"Miközben idehaza még mindig csak a tervezett tender előkészítése zajlik, a potenciális légitársaságok és a Budapest Airport utasok tízezreit veszítik el a késlekedés miatt minden egyes hónapban" - áll a közleményben.
Bécsből hét és félszer több járat indul Törökországba, mint Budapestről, még nagyobb a lemaradása a magyar fővárosnak Prágával szemben az Oroszországba irányuló légiforgalom területén. Budapestről hetente 14 járat indul Moszkvába, míg Prágából nem kevesebb, mint kilencven járat teszi ezt. Mind az osztrák, mind a cseh kormány jelentős piaci előnyökhöz juttatta a gazdaságát, miután liberalizálta a légiközlekedést ezekkel a nem-EU államokkal.
A Malév csődje nyomán a közvetlen budapesti légiforgalom (a két város közötti - point-to-point forgalom) mintegy 80 százalékát sikerült visszaállítani, de van egy sor olyan célállomás, ahonnan a Budapest Airport önmaga, az érvényes kétoldalú légügyi egyezmények módosítása nélkül, nem tud új járatokat, új légitársaságokat beindítani.
A BA értékelése szerint mindennek rendkívül hátrányos hatása van a magyar gazdaságra, hiszen a lehetségesnél jóval kevesebb turista jut el így Magyarországra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06