Csaknem 210 millióan lesznek
Világszerte egyre több a munkanélküli
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) vezérigazgató-helyettese szerint a munkanélküliek száma várhatóan az idén és jövőre is tovább növekszik, így megközelíti majd a 210 milliót.
2012.04.10 17:59MTIGuy Ryder szerint a világgazdaság állapota valószínűleg az idén sem javul, a fellendülés csak jövőre indul be, ezért a gazdasági helyzet alakulását ütemkéséssel követő munkanélküliség 2012-ben és 2013-ban is nő. Az idén a jelenlegi 200 millióról 204 millióra, jövőre pedig 209 millióra emelkedik a munkanélküliek száma - mondta Ryder a Die Welt című német lapnak.
Jelenleg világszerte 27 millióval több munkanélkülit tartanak számon, mint a válság előtt, mindazokkal együtt pedig, akiknek nincs állásuk, de nem tűnnek fel a statisztikákban, 56 milliós a növekedés 2008-ban elmélyült válságot megelőző időszakhoz képest- tette hozzá.
A fiatal nemzedék helyzete különösen nehéz, a 25 éven aluliak körében a globális munkanélküliségi ráta jelenleg 12,7 százalék, és egyre csak emelkedik. Dél-Európában drámai folyamatok zajlanak, Görögországban és Spanyolországban például már minden második fiatal állástalan. A fiatalkori munkanélküliség "időzített bomba hatalmas pusztító erővel", a jelenség súlyos társadalmi feszültségek forrása lehet - mondta.
"Egy egész generációt elveszíthetünk", hiszen végérvényesen kieshet a munkaerőpiacról, aki tanulmányai lezárását követően több mint három éven keresztül nem jut munkához. A korábbi válságok tapasztalata azt mutatja, hogy az ilyen fiatalok közül sokan "a társadalom peremére szorulnak, és egész életükben munkanélküliek lesznek", a politikának ezért minden erővel a munkahelyteremtésre kell törekednie - mondta Guy Ryder.
Az ILO egy korábbi - a januárban tartott davosi világgazdasági fórumra készített - elemzése szerint a 15 és 24 év közötti korosztályban a regisztrált munkanélküliek száma az idén várhatóan átlagosan 74,8 millió lesz, ez 4 milliós növekedés 2007-hez, a válság előtti utolsó teljes évhez viszonyítva. A fiatalkori munkanélküliséget csupán három fejlett ipari országban - Ausztriában, Németországban és Svájcban - sikerült visszaszorítani a 2007-es szint alá - mutatták ki az ENSZ szakosított szervezeteként működő ILO kutatói.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


