Csaknem ötvenmillióval
Nyereséget ért el tavaly a KDNP
Nagyjából 47 millió forintos nyereséggel zárta a tavalyi évet a KDNP.
2012.04.05 18:33MTIA kormánypárt elmúlt évi pénzügyi beszámolója csütörtökön jelent meg a Hivatalos Értesítőben.
Eszerint a kereszténydemokraták hozzávetőleg 257 millió forintos bevételéből 233 millió forintot tett ki a költségvetési támogatás. Adományokból 15, tagdíjakból 7 millió forintja származott a KDNP-nek.
Magánszemélyként 500 ezer forintnál többet - 630 ezret - csak Surján László európai parlamenti képviselő fizetett be a pártkasszába. Külföldiek nem támogatták pénzzel a kormánypártot, amely ugyanakkor több mint hárommillió forintra tett szert fővárosi önkormányzatoktól - az újpestitől, a belvárositól, a rákospalotaitól és a XII. kerületitől -, több mint egymillió forintot pedig az Éghajlat Könyvkiadótól kapott.
A KDNP 210 millió forintot költött tavaly, ebből 123 milliót működésre. Politikai tevékenységét 61 millió forintból fedezte, míg hitel-visszafizetésre 18 milliót fordított.
Ez azt jelenti, hogy a KDNP az egy évvel korábbi 55 millió forintos nyereség után tavaly 47 millió forint nyereséget ért el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


