Tanulópénz?
Betehetnek a diákhitelek az amerikai gazdaságnak
Már a törékeny gazdasági fellendülést is veszélybe sodorhatja Amerikában, hogy rekordmagasságba szöktek a diákhitelek.
2012.04.03 11:59MTIA diákok tartozása összességében több mint a hitelkártyákon felhalmozódott lakossági tartozás vagy az autóvásárlásra felvett kölcsönök állománya.
Az 1965 óta létező rendszerben most meghaladja az ezermilliárd dollárt a diákok tartozása, és a jelenlegi konjunkturális és foglalkoztatási helyzet közepette egyre reménytelenebbnek tűnik a tartozások visszafizetése. Ráadásul sokan ismét iskolapadba ülnek, és ezzel még tovább szaporítják hiteleiket.
Most az átlagos diákhitel összege 25 ezer dollár, azaz öt és fél millió forint körül jár, ami 25 százalékkal több, mint tíz évvel korábban. A megnövekedett hitelállomány azonban nemcsak a diákoknak jelent nagy terhet, hanem közvetve az adófizetőknek is, mivel a diákhitelek 80 százaléka államilag garantált.
A Fed egy nemrégiben összeállított elemzésében kimutatta, hogy a tartozások legalább 30 százaléka 30 napos vagy ezen túli. Az elemzésből az is kiderül, hogy a diákhitel megfizetésével elmaradók között jócskán vannak a '60-as évek "baby-boom" generációjából, akik már nyugdíjasok, vagy a nyugdíjazás közelében járnak. Ez a generáció közel 40 milliárd dollárral tartozik az államnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


