Nehezen élnek
Szegény dolgozók: sajnálja őket az MSZP
Az elmúlt két év új jelensége a dolgozói szegénység, vagyis hogy a keresők között is egyre több a nehezen élő, kilátástalan helyzetű ember.
2012.03.23 17:42MTIA platform elnöke azt mondta: a dolgozói szegénység megjelenésén túl tovább romlott az eddig is szegénységgel küzdők - köztük a tartósan munkanélküliek és a kisnyugdíjasok - helyzete, ez pedig a kormány jövedelempolitikájának kedvezményezettjeit is hátrányosan érinti, mert lassan számukra is élhetetlenné teszi az országot.
Mint mondta, ez az állapot akár szociális lázadásokhoz is vezethet például azokban a kelet-magyarországi kistérségekben, ahol 40-50 kilométeres körzetben nincs más foglalkoztató, csak az önkormányzatok, amelyek azonban egyre nagyobb gondokkal küzdenek, feladataikat államosítják, intézményeiket megszüntetik.
Kiss Péter hangsúlyozta, hogy a helyzet megváltoztatásához olyan adópolitikára van szükség, amely a mainál nagyobb terhet rak a jómódúakra. A szocialista politikus azt is kiemelte, hogy az MSZP-nek a következő időszakban már nemcsak a problémák azonosítása és a kormány bírálata lesz a feladata, hanem az is, hogy kiutat, megoldásokat mutasson.
Katona Tamás korábbi pénzügyminisztériumi államtitkár, a Baloldali Tömörülés alelnöke arról beszélt, hogy az év elején tovább nőtt a munkanélküliek száma, ráadásul azoké is, akiket részmunkaidőben foglalkoztatnak.
Hozzátette: ez Nyugat-Európában kedvező jelenség, mert olyanok jutnak álláshoz így, akik korábban nem voltak jelen a munkaerőpiacon, Magyarországon viszont a korábban teljes munkaidőben dolgozók kényszerülnek arra, hogy papíron vagy valóságosan is kevesebbet dolgozzanak, ami hozzájárul a szegénység terjedéséhez. Arra is kitért, hogy az év első hónapjában jelentősen, csaknem 4 százalékkal csökkentek a reálkeresetek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


