Levelét megírta
Barroso "figyelmesen tanulmányozza" Orbán minden sorát
Figyelmesen tanulmányozza az Európai Bizottság azt a levelet, amelyet Orbán Viktor kormányfő nemrégiben küldött a testület elnökének, José Manuel Durao Barrosónak.
2012.03.15 13:25MTIEzt a bizottság szóvivője közölte szokásos napi sajtótájékoztatóján csütörtökön. Pia Ahrenkilde Hansen hozzátette, hogy a levelet is annak a folyamatos párbeszédnek a keretében kezelik, amelyet az uniós végrehajtó testület és a magyar hatóságok folytatnak a januárban indított kötelezettségszegési eljárásokhoz kapcsolódva.
Megerősítette a szóvivő azt is: Barroso teljes mértékben bízik abban, hogy Magyarország az első fázishoz hasonlóan most is határidőre megküldi válaszait, és azok nyomán az eljárásokban érintett problémák gyorsan rendezhetők lesznek.
Orbán Viktor a keddi levélben a január 17-én indított három kötelezettségszegési eljárásra reagálva írta meg összegzését, amelyben - mint fogalmazott - már a bizottság által felvetett kérdések megoldását szem előtt tartva értékelte a kialakult helyzetet.
A levél ismerteti a magyar fél által megtett és tervbe vett intézkedéseket, s Orbán Viktor kifejti: bízik abban, hogy a "hatékony és gyors" intézkedések nyomán lehetővé válik, hogy a vitás kérdéseket a közeli jövőben megelégedésre okot adó módon zárják le.
A levélben hangsúlyos elem az is, hogy a magyar kormányfő - az általa előadottakra való tekintettel - az Európai Bizottság elnökének együttműködését kéri abban, hogy történjenek meg a szükséges intézkedések a Magyarországgal kötendő elővigyázatossági pénzügyi megállapodásról szóló tárgyalások megkezdése érdekében.
Az Európai Bizottság a múlt héten jelentette be, hogy három közül két témában - az adatvédelmi hatóság függetlensége és a bírói tevékenység felső korhatára ügyében - folytatja, azaz a második szakaszba lépteti a kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, a felvetett harmadik kérdésben pedig - a központi bank függetlenségével kapcsolatban - további tájékoztatást kér a magyar kormánytól. A kormánynak onnan számítva ismét egy hónapja van a válaszadásra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06