Rokonszenveznek
Különbusszal várták a 800 orbánista lengyelt
Különbuszokkal fogadták a Nyugati pályaudvarra megérkező 800 lengyel vendéget, aki azért jött, hogy a nemzeti ünnepen személyes jelenlétével is kifejezze rokonszenvét Magyarország és az Orbán-kormány politikája iránt.
2012.03.15 10:08MTIA vendégeket 200 főnyi lengyel csoport várta lengyel és magyar zászlókkal, transzparensekkel. Mások között jelen volt Csizmadia László, a békemenetet szervező Civil Együttműködési Tanács (CET) elnöke és Konrad Sutarski Budapesten élő lengyel költő, a Magyarországi Lengyelek Múzeumának és Levéltárának igazgatója.
Egy honfitársaira várakozó 63 éves lengyel férfi elmondta: ő Wroclawból érkezett már korábban autóbusszal, és a Varsóból érkező szerelvényre várakozó lengyelek többsége is wroclawi. Mint mondta, ő Németországban, Majna-Frankfurtban él, ahová 1986-ban Magyarországon keresztül emigrált, de rendszeresen hazajár, és figyelemmel követi a lengyel belpolitikai eseményeket.
A budapesti ünnepre nemcsak Lengyelországból, hanem más európai országokból is érkeztek lengyelek, főként a Gazeta Polska című jobboldali lengyel hetilap klubjaihoz tartozó személyek - mondta.
Szavai szerint azért tartja fontosnak, hogy Budapesten legyen, mert ki akarja fejezni rokonszenvét az Orbán-kormány iránt.
A különvonat egyik 50 év körüli férfi utasa elmondta: ő Gnieznóból, a történelmi lengyel fővárosból érkezett, de egész Lengyelország területéről jöttek Magyarországra, és nemcsak a különvonattal, hanem buszokkal, személygépkocsikkal is. Összesen lehetnek talán 2-3 ezren.
Az érkezőket a Nyugati pályaudvarról különbuszokkal vitték a Nemzeti Múzeum elé, ahol részt vesznek az ottani ünnepségen, majd onnan mennek a Várba és később a Kossuth Lajos térre.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


