Az LMP helyzetbe hozná a családi gazdálkodókat
Zöldbárók, nagybirtokosok szedhetik meg magukat az állami földosztásból?
Az LMP arra szólítja fel a kormányt, hogy állítsa le az állami földek pályáztatásának elbírálását, mivel azokon a Fidesz korábbi ígéretével szemben szerintük nem a kis családi gazdálkodók, hanem a helyi "nagybirtokosok, zöldbárok" kerülnek helyzetbe.
2012.03.01 12:43MTISzabó Rebeka, a párt parlamenti képviselője, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának tagja csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján arra kérte a kabinetet, vizsgálja felül a pályázatok eddigi eredményeit és derítse ki, történtek-e visszaélések.
Az LMP emellett elvárja, hogy tegyék nyilvánossá és átláthatóvá a pályáztatás pontrendszerét - fűzte hozzá.
Kiemelte: Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár közelmúltban történt lemondása is arra utal, hogy a Fidesz nem tartotta be a vidéki családi gazdálkodók földhöz és megélhetéshez juttatásáról szóló ígéretét, ehelyett arra használja az állami földpályázatokat, hogy a "nagybirtokosokat, zöldbárokat" hozza helyzetbe.
Szabó Rebeka a visszaélésekre példaként említette, hogy Fejér megyében "Csákvár környékén, illetve a Váli-völgyben a földek nagy része a volt csákvári tsz-ből alakult cég vezérigazgatóságának személyéhez, különböző családtagjaihoz vándorolt, illetve Orbán Viktor kedvenc fociaakadémiája elnökének érdekeltségébe tartozó céghez".
Az ellenzéki képviselő szerint káosz jellemzi a pályáztatást, ami nagy felháborodást okoz a gazdák körében.
Szabó Rebeka elképesztőnek nevezte, hogy a pályázóknak titoktartást kell aláírniuk egy-egy állami földdarab megpályázásakor, továbbá kifogásolta, hogy az átláthatatlan pontrendszer miatt nem lehet eldönteni, mi alapján választják ki a győzteseket. Megjegyezte továbbá, hogy a kisebb gazdálkodók egy része a magas regisztrációs díjak miatt nem is tud indulni az állami földekre kiírt pályázatokon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


