Elkerülhetetlen a leváltása
MSZP: Matolcsy álomvilágban él
Az MSZP szerint a nemzetgazdasági miniszter csütörtöki meghallgatása a parlament költségvetési bizottságában azt mutatta, hogy Matolcsy György álomvilágban él, leváltása és a gazdaságpolitikai fordulat ezért elkerülhetetlen.
2012.01.27 15:44MTITukacs István országgyűlési képviselő pénteken sajtótájékoztatón azt mondta: bár a kormány a gazdaság, a beruházások és a fogyasztás növekedését remélte az egykulcsos személyijövedelemadó-rendszer bevezetésétől, a kabinet várakozásai Matolcsy György állításával ellentétben nem teljesültek.
A nemzetgazdasági miniszter egyebek mellett azt mondta meghallgatásán, hogy az egykulcsos szja bevezetésének egyértelműen pozitív hatásai vannak a költségvetési bevételekre, a foglalkoztatásra, a gazdaság kifehérítésére, és talán a népesedési helyzeten is javított. Ezzel szemben az átlagosan és az átlag alatt keresők rosszul jártak az egykulcsos adózással, emiatt a kormány erőltetett kompenzációt vezetett be, a fogyasztás pedig csökkent, így nem élénkíthette a gazdaságot - mondta Tukacs István.
Az MSZP-s képviselő hangsúlyozta, hogy pártja csütörtökön hétpontos gazdaságélénkítő javaslatot ismertetett, amelynek a kétkulcsos, progresszív szja-rendszer is része.
Kifogásolta, hogy amíg a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály egy héttel ezelőtt azt mondta, a kormány az egykulcsos adóról is kész tárgyalni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), addig Kósa Lajos Fidesz-alelnök péntek reggel úgy nyilatkozott: nem valószínű, hogy változtatnak az egykulcsos adón, ha a nemzetközi szervezetek például azt kérik, ne 16, hanem 19 százalékos legyen az adókulcs.
Azzal kapcsolatban, hogy Christoph Rosenberg, a valutaalap magyar misszióvezetője csütörtökön azt mondta, az egykulcsos adó és a hozzá kapcsolódó rendelkezések Magyarországon az optimálisnál kedvezőtlenebb gazdasági eredményeket hoztak, növelték a bürokráciát, és túlságosan nagy terhet jelentettek a leginkább veszélyeztetetteknek, Tukacs István kifejtette: valószínű, hogy az egykulcsos adó ügye szerepel majd az IMF-tárgyalások napirendjén, és az is, hogy a valutaalap annak megváltoztatását fogja kérni.
Hozzátette, a tárgyalások szokásos menetrendje, hogy előbb a kormánynak kell megfogalmaznia a szándékait, az IMF gazdaságpolitikai bírálatait azonban komolyan kell venni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


