A cél a befektetők bizalmának visszaszerzése
Hét élénkítő pont az MSZP-től
Az MSZP szerint a gazdaság élénkítéséhez először a befektetők bizalmát kell visszaszerezni, a szocialisták ennek érdekében hétpontos javaslatcsomagot készítettek.
2012.01.26 16:19MTISzekeres Imre, az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: kezdeményezik a bírói függetlenség szervezeti és személyi garanciáinak helyreállítását, az alaptörvény módosítását azért, hogy az Alkotmánybíróság visszakapja korábbi jogkörét, a Költségvetési Tanács pedig korábbi szervezetét, illetve helyreállítanák az érdekegyeztetés kormányváltáskor hatályos rendszerét is.
A szocialisták javaslatai között szerepel, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok állami nyugdíjra legyenek jogosultak, az állami kezelésbe vont magánnyugdíjvagyon maradékát pedig csak nyugdíjakra fordíthassa az állam.
Az MSZP emellett sürgeti a válságadók kivezetését 2013. január 1-jével, a bankadó átalakítását úgy, hogy ne gátolja a vállalkozások hitelhez jutását, a korábban munkáltatói tb-járuléknak nevezett szociális hozzájárulási adó 3 százalékpontos csökkentését, a társasági adó 18 százalékra emelését, valamint azt, hogy a felső áfakulcs ismét 25 százalék legyen. Az egykulcsos helyett progresszív személyi jövedelemadót vezetne be az ellenzéki párt, visszaállítva a kiskeresetűek adójóváírását.
Adójavaslatait éppúgy, mint a kiszámítható költségvetési szabályok törvénybe iktatását, az MSZP a februári szezonkezdetekor benyújtja a parlamentnek - ismertette Szekeres Imre, megjegyezve, hogy terveiket a költségvetési és számvevőszéki bizottság csütörtöki ülésén, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter meghallgatásakor is bemutatják.
A javaslatcsomagot a szocialista politikus úgy indokolta: az ország az elmúlt hónapokban rendkívül drágán jutott hitelhez és tudta megújítani államadósságát, amely így - és a forint gyengülése miatt - emelkedett. Véleménye szerint ezen csak a hitelezők bizalmának visszaszerzésével lehet változtatni.
Szekeres Imre hangsúlyozta, hogy ezen segíthet a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás is, amelyre azonban nem lett volna szükség, ha a kormány jó gazdaságpolitikát folytat, és nem bizonytalanítja el a befektetőket. Ezzel kapcsolatban azt is mondta, hogy az MSZP csak olyan IMF-megállapodást támogat majd, amely nem vezet indokolatlan megszorításokhoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


