Január 11-én utazik
Fellegi hétfőn járul az IMF elé
Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter január 11-én utazik Washingtonba, hogy informális egyeztetéseket folytasson a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) .
2012.01.02 12:46MTIA miniszter sajtóirodájának év végi közlése szerint Fellegi találkozik az IMF Magyarországért felelős szakembereivel, Christine Lagarde-dal, az IMF vezérigazgatójával és az igazgatóság más tagjaival is.
Akkor azt is hangsúlyozták, hogy az IMF és az Európai Bizottság (EB) által biztosítandó pénzügyi konstrukció formájáról, nagyságrendjéről és feltételeiről a hivatalos tárgyalási folyamat eredményeként születhet megegyezés. Emlékeztettek arra is: a kormány megkapta az Európai Központi Bank hivatalos állásfoglalását a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénytervezetről, az abban foglalt javaslatokat áttekintette, és ennek megfelelően több ponton is módosította a törvényjavaslatot.
Az IMF és az EU delegációjával december közepén szakadtak meg az előkészítő megbeszélések. Akkor Olli Rehn uniós pénzügyi biztos szóvivője, Amadeu Altafaj Tardio azt közölte, hogy a tárgyalás megszakítása összefüggésben van a magyar jegybankot érintő törvénymódosítási javaslattal.
Fellegi Tamás ezt követően azt hangsúlyozta, hogy: informális megbeszélés zajlott a magyar delegáció, az IMF és az EU küldöttsége között, így a hivatalos tárgyalási folyamat megszakításáról nem lehet szó. Megerősítette, hogy a magyar delegáció továbbra is kész az előfeltételek nélküli tárgyalásra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


