A nyakunkra nő
A forint gyengülése okozta az államadósság növekedését
Elsősorban a forint gyengülése okozta az államadósság rátájának növekedését megkérdezett elemzők szerint, akik úgy látják a mutatót felfelé tolta a Központi Statisztikai Hivatal GDP-revíziója is.
2012.01.02 12:10MTIA Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn 82,6 százalékos GDP-arányos adósságrátáról számolt be a pénzügyi számlák statisztikájában. Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője elmondta: az államadósságot forintban számolják el, azonban az állomány csaknem fele devizában van.
Így elsősorban a forint gyengülése húzta fel az államadósságot a harmadik negyedév végére.
Mint mondta, a negyedik negyedévben két, összesen 3 milliárd euró értékű adósság jár le, ennyivel csökken az állomány, a forint azonban október-decemberben tovább gyengült. A szakértő év végére 80 százalék körüli GDP arányos államadóssággal számol.
Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője a forint gyengülése mellett kiemelte, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi adatok revíziója miatt módosította a GDP-adatokat. Így a nominális GDP-adatok valamelyest csökkentek, ez is feljebb tolja az államadósság rátáját - tette hozzá.
A második és a harmadik negyedév vége között a forint 10 százalékkal gyengült az euróval és 17,6 százalékkal a dollárral szemben. A pénzügyi számlák második negyedéves adatai szerint 2011 június végén az államadósság 21.286 milliárd forintot a GDP 76, százalékát tette ki, ez az MNB hétfői jelentése szerint szeptember végére a GDP 82,6 százalékára emelkedett és elérte a 22.931 milliárd forintot.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


