Jó alap az IMF-randihoz
A londoniaknak tetszenek az MNB-törvénytervezet módosításai
Kedvező irányúnak nevezték a magyar jegybanktörvény-tervezeten végrehajtott módosításokat pénteki kommentárjukban londoni felzárkózó piaci elemzők.
2011.12.23 19:05MTISzerintük a módosítások megteremthetik az alapját a januári újabb kapcsolatfelvételnek a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val.
A JP Morgan bankcsoport citybeli közgazdászainak értékelése szerint a tervezeten pénteken végrehajtott módosítások közül különösen kettő tűnik ki. Az egyik az, amelynek alapján a kamatpolitikai döntéshozókat - az MNB-elnökön és alelnökein kívül - a parlament nevezi ki, vagyis ezt a jogkört nem ruházzák át az államfőre, ahogy az egy korábbi változatban szerepelt. A másik pedig az, amelyik kimondja, hogy a kormány nem tesz kísérletet az MNB és vezetői befolyásolására, és jóllehet az MNB-elnök beszámolással tartozik a parlamentnek, függetlensége azonban biztosított lesz.
A JP Morgan londoni elemzői közölték: véleményük szerint kedvező fejleményként kell értelmezni a magyar törvényhozók hajlandóságát az EU és az IMF aggályainak elsimítására.
Bár az EU-bizottság inkább a jegybanktörvény és a gazdasági stabilitási törvény tervezeteinek teljes visszavonását pártolta volna - azzal a törvénnyel együtt, amely megteremti a lehetőséget az MNB és a pénzügyi felügyelet összevonására -, "véleményünk szerint azonban a mai (pénteki) módosítások egyértelműen helyes irányba tett lépések" a jegybanki függetlenséggel kapcsolatos bizonyos aggályok kezelése szempontjából - fogalmaztak pénteki kommentárjukban a JP Morgan londoni szakértői.
A ház elemzői közölték: értékelésük szerint a pénteken végrehajtott módosításoknak már "elégnek kell lenniük" ahhoz, hogy januárban informális tárgyalások kezdődhessenek (az IMF-fel és az EU-val). A JP Morgan szakértői szerint ugyanakkor a jegybanktörvény jövő héten esedékes végszavazásáig további olyan módosítások is beterjeszthetők, amelyek lehetőséget teremthetnek akár a hivatalos tárgyalások megkezdésére is, ahogy ez az eredeti tervekben is szerepelt.
A cég elemzői pénteki kommentárjukban közölték: továbbra is úgy gondolják, hogy 2012 első negyedében elérhető a megállapodás egy elővigyázatossági jellegű készenléti csomagról, bár "változatlanul magasak annak a kockázatai is, hogy a megállapodás átcsúszik a második negyedévre".
Más nagy londoni házak is valószínűsítik, hogy a magyar kormány végül megállapodásra jut a valutaalappal és az EU-val.
Az Eurasia Group nevű globális gazdaság-politikai kockázatelemző csoport szakértői az informális előkészítő megbeszélések félbeszakadására utalva minapi helyzetértékelésükben megjegyezték: szerintük kezdettől "egyértelmű volt", hogy nehéznek bizonyulnak majd a tárgyalások az IMF/EU-delegációval, különös tekintettel arra, hogy milyen mértékben eltérnek a várakozások a megállapodás lehetséges típusainak mibenlétével kapcsolatban.
A ház ugyanakkor közölte: alapeseti forgatókönyvében 65 százalékos esélyt ad arra, hogy a jövő év elején létrejön a megállapodás egy új programról. E program legvalószínűbb formája az Eurasia elemzői szerint is elővigyázatossági jellegű készenléti megállapodás lesz, amely nem feltétlenül járna tényleges hitellehívással, de negyedévenkénti felülvizsgálat társulna hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


