Megint árulkodott valaki
Börtönbe mentek az adóellenőrök
Mindent rögzített a pult alatti kockásfüzet a börtön büféjében.
2011.12.18 08:47ma.huNem adott nyugtát és nem könyvelte le bevételeit egy Bács-Kiskun megyei börtön vegyesboltja. Az adóellenőröket a börtönből riasztották, és mint kiderült, milliók folytak be a kasszába, miközben a pénztárgép érintetlen maradt. A pult alatti kockásfüzet azonban mindent rögzített.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bács-Kiskun Megyei Adóigazgatóságának operatív revizorai a bevételek szisztematikus eltitkolását leplezték le az illetékességi területükön működő büntetés-végrehajtási intézet kiskereskedelmi üzletében.
Az ellenőrök egy szombati napon érkeztek a börtönbe, amikor az elítéltek látogatókat fogadhattak. A bevett gyakorlat szerint ilyenkor a rokonok, ismerősök úgynevezett vásárlási jegyeket vesznek a börtön egyetlen boltjában, a fogvatartottak pedig a jegyek ellenében jutnak az áruhoz, mivel készpénzt nem tarthatnak maguknál. Ez azon az ominózus szombaton is így történt az inkognitóban lévő adóellenőrök társaságában. A közértesek már a huszonegyedik vásárlót is kiszolgálták, több mint százezer forintnyi árut kiadtak, de egyetlen számot sem nyomtak le még a pénztárgépen. Az áttételes vásárlást egy füzetben követték.
Az azonnal lefoglalt pénztárgépi kontrollszalag, a jegyek és áruk megvételét számon tartó füzet, valamint a könyvelési dokumentumok összevetése után kiderült, hogy tavaly nyár óta, összesen hatmillió forint bevételről nem adtak nyugtát, és a forgalmat nem rögzítették a pénztárgépben. Mint kiderült, a boltvezetők nemcsak a számviteli, hanem az egészségügyi előírások ellen is vétettek. Vélhetően úgy gondolták, egy börtönben nem vizsgálódnak a hatóságok, az ellenőrzésre semmi esély. Az utóbbi idők esetei alapján azonban látható, hogy a leghajmeresztőbb helyektől és tevékenységektől sem riadnak vissza a NAV munkatársai. A börtönboltot üzemeltető betéti társaságnak, minden bizonnyal, gazdálkodásának korábbi időszakáról is számot kell adnia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06