Veszélyes a jegybanktörvény
Elárulta az IMF, miért hagyta faképnél Fellegiéket
Az IMF közölte: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szorosan együttműködik az Európai Bizottsággal és továbbra is kapcsolatban áll a magyar hatóságokkal, hogy döntsenek a további lépésekről.
2011.12.16 17:51MTIAz IMF szóvivője arról tájékoztatott, hogy az előkészületi tárgyalásokat azért szakította meg a brüsszeli-washingtoni tárgyalódelegáció, mert az új jegybanktörvénnyel kapcsolatosan megfogalmazott aggályai ellenére a magyar kormány nem mutatott szándékot a törvény elfogadásának elhalasztására.
Az IMF szerint az új jegybanktörvény potenciálisan veszélyeztetné a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségét.
Pénteken Amadeu Altafaj Tardio, Olli Rehn uniós pénzügyi biztos szóvivője elmondta: megszakadtak Magyarország és az IMF, illetve az Európai Bizottság közötti előkészítő megbeszélések az elővigyázatossági hitelről; a delegáció hazautazott Budapestről.
A szóvivő elmondta, hogy az egyeztetés megszakítása bizottsági részről Olli Rehn személyes döntése volt.
Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter, a magyar delegáció vezetője péntek délutáni közleményében hangsúlyozta, hogy informális megbeszélés folyt a magyar delegáció, az IMF és az EU küldöttsége között, így a hivatalos tárgyalási folyamat megszakításáról nem lehet szó. Megerősítette, hogy a magyar delegáció továbbra is kész az előfeltételek nélküli tárgyalásra, és megjegyezte: a kormány megkapta az EKB állásfoglalását az MNB-törvénytervezetről, az abban foglalt javaslatok feldolgozása és beépítése folyamatban van.
Fellegi Tamás péntek délutáni közleményében kifejtette: a felek egybevágó szándéka szerint és megállapodása alapján informális megbeszélés zajlott le a magyar delegáció, valamint a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió küldöttségei között 2011. december 15-én, Budapesten. A találkozó célja a kapcsolatfelvétel, az érdemi tárgyalások menetrendjének és tematikájának előzetes egyeztetése volt. A megbeszélés kiemelt jelentőséggel bírt, mivel világossá tette a felek számára az álláspontokat, így a magyar kormány azok ismeretében készülhet fel a jövőbeni tárgyalásokra - tájékoztatott a magyar delegáció vezetője.
Londoni elemzők: piaci gyengülés jöhet, ha nincs közeledés, kedden kamatemelés
"Nem feltétlenül csökkentek" a magyar kormány és Nemzetközi Valutaalap (IMF) megállapodásának esélyei, ám jelentős piaci gyengülést okozhat a köztes időben, ha nem közeledik a kormány és az IMF álláspontja a vitás kérdésekben - vélekedtek londoni felzárkózó piaci elemzők azokra a hírekre reagálva, hogy pénteken megszakadtak Magyarország és az IMF, illetve az Európai Bizottság közötti előkészítő megbeszélések.
A citybeli szakértők egyelőre fenntartották azt az előrejelzésüket, hogy az MNB monetáris tanácsa kedden fél százalékpontos kamatemelést hajt végre, de hozzátették azt a véleményüket is, hogy ha az IMF-fejlemények miatt addig jelentősebb forintgyengülés következik be, ennél agresszívabb szigorításra is kényszerülhet a jegybank.
Péntek délután kissé drágultak a magyar szuverén adósságtörlesztés-kockázatra köthető piaci biztosítási tranzakciók a londoni piacon.
Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland (RBS) bankcsoport londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének vezetője kommentárjában annak a véleményének adott hangot, hogy eddig is komoly különbség látszott a kormány, illetve IMF és piac által szükségesnek tartott teendők között.
Az RBS vezető londoni szakértője szerint az IMF-program gazdaságpolitikai rögzítő szerepe a fő ok, amiért a piac egy ilyen programot szeretne, tekintettel arra, hogy "lanyhul a bizalom a hazai gazdaságpolitikai döntéshozatal iránt".
Ash szerint a "kiszámíthatatlanság miatt" a befektetők jó eséllyel egy időre távol maradnak, különös tekintettel az egyébként is nehéz piaci kondíciókra.
A Royal Bank of Scotland kutatási igazgatója úgy vélekedett, hogy a történtek után piaci gyengülés jöhet, és szerinte a piacok "valószínűleg még sokkal nagyobbat is gyengülhetnek, mielőtt a kormány hajlandó lesz megtenni az IMF-egyezséghez szükséges további lépéseket".
Neil Shearing, az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó térségi főközgazdásza ugyanakkor nyilatkozva kiemelte, hogy az IMF-tárgyalások fejleményeiről szóló pénteki híreket "nem szenvedte meg túlzottan" a budapesti tőzsde, bár a forint gyengült hozzávetőleg egy százaléknyit.
Shearing közölte: egyelőre fenntartja azt az előrejelzését, hogy az MNB monetáris tanácsa a keddi kamatdöntő ülésen 0,50 százalékponttal 7,00 százalékra emeli a jegybanki alapkamatot. "Az események olyan gyorsan mozognak, és olyan gyorsan vissza is fordulhatnak az ellenkező irányba, hogy egyelőre óvakodunk ennek az előrejelzésnek a módosításától" - fogalmazott.
A Capital Economics vezető elemzője hozzátette ugyanakkor, hogy ha az események rosszabb irányt vesznek, és a forint jelentősebb gyengülésnek indul, az "nagyobb lépésre kényszerítheti" a jegybankot.
Shearing szerint a viszonylag mérsékelt kezdeti piaci reakció oka az lehet, hogy a piaci szereplők egyébként is kételkedtek az IMF-megállapodás "nagyon gyors" elérésében.
A szakértő szerint ugyanakkor "nem feltétlenül" csökkentek az esélyei annak, hogy a kormány és az IMF végül egyezségre jut. Shearing szerint inkább az a kockázat áll fenn, hogy a megállapodás "nem ugyanolyan kedvező piaci körülmények közepette jön létre, mint amilyen kondíciók mellett egyébként megszülethetett volna".
Péntek délután valamelyest emelkedett a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása a londoni piacon.
Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision szakelemzőinek kimutatása szerint a magyar szuverén kötvények nem teljesítővé válása ellen köthető határidős biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) középárfolyama a pénteki késői londoni kereskedésben 582 bázispont környékén mozgott az 577 bázispontos előző záró után.
A magyar CDS-tranzakciókat a múlt hónap végén mindazonáltal még 650 bázisponthoz közeli árfolyamrekordokon forgalmazták a londoni piacon.
A péntekre kialakult magyar CDS-árazás azt jelenti, hogy egységnyi, tízmillió euró ötéves magyar államkötvényre jelenleg hozzávetőleg 582 ezer eurós éves középárfolyamon - az előző napi záróárazásnál 5 ezer euróval drágábban - kínálnak határidős törlesztésbiztosítási tranzakciókat a londoni piacon.
A CDS-tranzakciók árazásai jelzik, hogy a piac mennyire ítéli kockázatosnak azt az állami vagy vállalati adóst, amelynek kötelezettségeire az adott törlesztésbiztosítási kontraktusok vonatkoznak. Minél magasabb az aktuális CDS-díjszabás, a piaci szereplők annál nagyobbnak tekintik az érintett szuverén vagy cégadós törlesztésképtelenné válásának halmozott távlati rizikóját.
[1/2] | ![]() |
|
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:23 Nobel-békedíjra jelölik Donald Trumpot
- 6:09 20 éven át éheztette és fogva tartotta nevelőanyja - felgyújtotta a házat, hogy kiszabaduljon a fiatal
- 22:55 Házkutatásokat tartottak Belgiumban és Portugáliában egy, az EP-t érintő újabb korrupciós ügyben
- 20:53 Bombariadó miatt nem közlekednek a vonatok Szerbiában
- 18:48 Hamis állásajánlatok és modern kori rabszolgaság
- 16:33 Futótűzként terjed, ahogy katonák ünnepelnek a hindu Holi, vagyis a színek fesztiválján - videó
- 14:13 Lángoló motorral szállt le egy American Airlines gép - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06