Cséfalvay több ezer kutatóműhelyt hozna létre
Az innováció pörgetheti fel a gazdaság motorját
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára azt mondta: az innováció a magyar gazdaság fellendítésének egyik motorja.
2011.12.08 13:59MTIAz államtitkár az Innováció és gazdaságfejlesztés című, a Regionális Innovációs Ügynökségi Hálózat és a Nemzeti Innovációs Hivatal által szervezett konferencián hangsúlyozta, hogy a jelenlegi hazai és európai gazdasági helyzetben a kormány sarkalatos kérdésnek tekinti a gazdasági fellendülést dinamizáló kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységet.
Hozzátette: Magyarországon több ezer új, kutatás-fejlesztéssel foglalkozó munkahelyre lenne szükség ahhoz, hogy az ország minél nagyobb eséllyel tudjon részt venni az uniós forrásokért folyó versenyben, és azokat mennél gyorsabban használja fel.
Elmondta: Magyarország sajnos még nem éri el a kutatás-fejlesztésre fordított kiadásokban az Európai Uniós, a GDP arányában számított 1,9 százalékos átlagot. "A célunk az, hogy 2020-ra a GDP-nk 1,8 százalékát tudjuk ilyen célokra fordítani" - tette hozzá.
Kiemelte, hogy az örökölt, és gyenge hatékonysággal működő finanszírozási rendszert a kormány a jövő évben átalakítja, és szabályozottá teszi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


