Kevésbé kapósak a horvát ingatlanok
Csökkent az adriai ingatlanok népszerűsége
Két év óta, vagyis a Vir-szigeti bontások után jelentősen csökkent az érdeklődés a magyarok részéről a horvátországi, főként adriai ingatlanok iránt - derült ki az MTI által megkérdezett szakemberek véleményéből.
2008.04.20 13:30MTIA hivatalos nyilvántartások szerint nem éri el az ötszázat azoknak a magyar állampolgároknak a száma, akiket 1991, vagyis az ország függetlenné válása óta ingatlantulajdonosként bejegyeztek a horvát hatóságok. Az elmúlt 17 évben összesen 1225 engedélykérelmet nyújtottak be magyarok, de csak a már említett 488 tulajdonost jegyezték be, 120 kérelmezőt visszautasítottak, a többiek ügyét pedig még nem bírálták el - mondta el az MTI megkeresésére a zágrábi magyar nagykövetség külgazdasági szakdiplomatája.
Závoczky Péter a horvát igazságügyi minisztérium legfrissebb, április elején összesített adatai alapján elmondta: a magyar ingatlantulajdonosok száma ennél jóval nagyobb, valószínűleg a többszöröse. Gyakori ugyanis, hogy - más nemzetekhez hasonlóan - a magyarok is inkább céget alapítanak, és annak nevében vásárolják meg a kiszemelt házat vagy apartmant. Arról azonban nincs kimutatása a horvát hatóságoknak, hogy hány bejegyzett társaságnak van magyar tulajdonosa, és így megvásárolt nyaralója.
A becslések szerint több száz ilyen nyaraló vagy hasonló kisebb ingatlan lehet magyar tulajdonú cégek nevén Horvátországban. A tapasztalat az, hogy a két évvel ezelőtti, Vir-szigeti tömeges házbontás óta igencsak megcsappant a tengerparton a vásárlási szándék a magyarok részéről.
A 2006 nyarán a horvát hatóságok által ledózerolt, engedély nélkül épült nyaralók miatt tavalyra drasztikusan visszaesett nemcsak a magyar vásárlók, de még az érdeklődők száma is - fogalmazott a horvát ingatlanok közvetítésével is foglalkozó nagykanizsai City Cartel iroda tulajdonosa. Varga Zoltán hozzátette, hogy az idén hozzá forduló érdeklődők már sokkal felkészültebbek, vagyis nem akarnak kockáztatni, ezért a vásárlásukhoz minden szükséges engedélyre kíváncsiak.
Az ingatlanforgalmazó úgy látja: Horvátországban céget alapítani viszonylag gyorsan és olcsón lehet, ugyanakkor megvan az az előnye is, hogy az így megvásárolt épületet vagy épületrészt azonnal a társaság nevére írják, fizetővendégek fogadására így tehát gyorsan igénybe vehető. Varga Zoltán úgy tapasztalta, hogy az ügyfelek először szinte kivétel nélkül magánemberként érdeklődnek, a jobb feltételek miatt viszont a vásárlást már cég nevében intézik. Magánszemélynek ugyanis sokszor évekbe telik, mire a tulajdonjogát bejegyzik Horvátországban.
Az árak is tovább emelkedtek az Adrián, ahol a két-három évvel ezelőttihez képest 20-25 százalékkal magasabb összeget kérnek négyzetméterenként. A magyarok továbbra is az autópályáról viszonylag könnyen megközelíthető, új vagy újszerű, tengerparthoz közeli, vendégeknek is kiadható épületeket keresik.
Végvári Attila a dalmáciai Zára (Zadar) környékén a korábbi években több ingatlanberuházásnál is közvetített egy horvát cég és a magyar építtetők között. Ő is arról számolt be, hogy nem annyira az árak, mint inkább a házbontások rettentették el a magyar vásárlókat a horvát partszakasztól.
Az általa képviselt cég korábban jónéhány magyar megrendelőnek épített nyaralókat az Adriánál, de a két évvel ezelőtti gondok óta nem folytatják az építkezéseket. Úgy fogalmazott, egyelőre kivárnak, abban bíznak, hogy Horvátország tervezett uniós csatlakozásával rendeződnek a tulajdonviszonyok és a jogszabályok, így gyorsabbá és egyszerűbbé válhatnak a hasonló beruházások, vásárlások.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06