Hatvanmilliárd megy a számlára
Tőkét emel az állam az MFB-ben
Tőkét emel az állam a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt.-ben, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pedig beolvad az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-be.
2011.11.19 12:59MTIA pénteken közzétett kormányhatározat szerint a nemzeti fejlesztési miniszternek kell a 60 milliárd forintos tőkeemelést végrehajtania. A tőkeemelés célja az MFB Zrt. számára a külső forrásbevonáshoz, valamint az aktivitás-bővítéséhez szükséges, a stratégiai csoportba tartozó társaságok esetén pedig az aktivitás bővítésével összefüggő megnövelt és stabilitást garantáló tőkehelyzet biztosítása - olvasható a határozatban.
A döntés szerint a 60 milliárd forintot egy összegben kell utalni az MFB Zrt. számlájára: a tőkejuttatásból 6 milliárd forint a jegyzett tőkét növeli, 54 milliárd forint pedig a tőketartalékba kerül.
A határozat kitér arra is, hogy a nemzetgazdasági miniszternek ez ügyben kezdeményeznie kell az idei költségvetés módosítását.
Ugyanebben a határozatban a kormány arról is rendelkezett, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter hozza meg a szükséges tulajdonosi intézkedést azért, hogy a gyorsforgalmi úthálózat hatékony fejlesztése és működtetése, valamint az egységes úthálózat fejlesztés rendszerének létrehozás érdekében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beolvadjon az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-be, és ezt követően a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beolvadjon a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és az Állami Autópálya Kezelő Zrt. egyesülésével létrejött társaságba.
A kabinet jóváhagyta, hogy az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szabad pénzeszközeiből összesen legfeljebb 30 milliárd forintot a folyamatban lévő és előkészítés alatt álló infrastruktúra fejlesztési célokra használjon fel, és felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert a szükséges tulajdonosi intézkedések meghozatalára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


