Ha nem fogadja el a kormány, továbbmennek
Négymillió magyart érint: 94 módosítást nyújtottak be a szakszervezetek
Borsik János közölte: az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), további három együttműködő szakszervezeti konföderációval egyeztetve 94 módosító javaslatot juttatott el a parlamenti pártok frakcióvezetőihez a Munka törvénykönyve tervezetének megváltoztatása érdekében.
2011.11.14 18:10MTIAz ASZSZ elnöke sajtótájékoztatón rámutatott: a tervezetben megfogalmazott szabályozás megalázó helyzetbe hozza a munkavállalókat, ezért bejelentette, amennyiben az Országgyűlés nem fogadja el javaslataikat, nemzetközi szervezetekhez, az Európai Unió és az ENSZ megfelelő szerveihez fordulnak.
A jogszabály 4 millió ember mindennapi életét érinti - tette hozzá.
A szakszervezeti vezető elmondta: a legfőbb kifogásuk a tervezettel szemben, hogy amennyiben változatlan formában lép hatályba, a munkavállalók keresetcsökkenéséhez vezet, továbbá a munkaszerződéseket munkajogi helyett polgárjogi jellegűvé teszi, illetve korlátozza a szakszervezeti tevékenységet.
Közlése szerint a délutáni és az éjszakai műszakpótlékok átalakítására vonatkozó elképzelés, illetve a túlórák kompenzálásának új szabályozása a kormányzati nyilatkozatok ellenére is keresetcsökkenést okoz.
A munkaszerződéseket oly módon kívánja szabályozni, mintha az két egyenrangú fél között létrejövő kontraktus volna, holott vitathatatlan a munkáltatók előnye a gazdasági és jogi érdekérvényesítésben.
A kormány kihúzná a munkahelyi szakszervezeti munka alól a talajt a szakszervezeti tisztségviselőknek adható munkaidő- kedvezmény csökkentésével és azzal, hogy szűkíti azon tisztségviselők körét, akik erre jogosultak lehetnek - sorolta Borsik János.
Szintén kifogásolják, hogy két heti szabadságot egyben csak eltérő megállapodás hiányában volna kötelező kiadnia a munkáltatónak, illetve hogy a rendes szabadság egyharmadát nem a tárgyévet követő március 31-ig, hanem csak december 31-ig volna kötelező kiadni. A túlmunka után járó bér kifizetését pedig halaszthatná a munkáltató a tárgyévet követő év végéig.
Hangsúlyozta, hogy már az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetéséről meghozott döntéskor az ENSZ munkaügyi szervezetéhez (ILO) fordultak, amely válaszában sürgeti a magyar kormányt, hogy folytasson érdemi társadalmi párbeszédet a munkaügyi törvények reformjáról.
Ugyanakkor bizakodásra ad okot, hogy a törvény általános vitájakor a fideszes Turi-Kovács Béla is arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány ne ellenségként, ellenfélként, hanem partnerként tekintsen a szakszervezetekre.
Az elnök felidézte, hogy a jelenleg hatályos Munka törvénykönyvét 1992-ben széles körű társadalmi egyetértés nyomán fogadta el az Országgyűlés, hiszen az Országos Érdekegyeztető Tanács akkor azt javasolta a kormánynak, hogy a megállapodást terjessze a parlament elé.
Most további lépéseiket az határozza meg, hogy a kormányzat miként reagál a partner-szakszervezetek 94 pontos módosító javaslatára - húzta alá Borsik János.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


