Szükséges-e a lépcsőzetes kivezetés?
Általános adózást okozhat az emelkedő evakulcs
Az eva adókulcsának felemelése az általános adózás felé tereli az evázókat az adószakértők szerint.
2011.11.14 15:30MTIVámosi-Nagy Szabolcs indokolatlannak tartja a lépcsőzetes kivezetést, Hegedüs Sándor szerint szükség van az átmeneti időre.
Megmarad az eva 2012-ben, összeghatára azonban 25 millió forintról várhatóan 30 millió forintra emelkedik, az adómérték pedig vagy 35, vagy 40 százalékra nő - jelentették be kormánypárti politikusok a Fidesz-KDNP-frakció hétfői ülése után.
Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő szerint sokan ki fognak lépni az eva hatálya alól. Lehet, hogy lesz, akinek még így is megéri, de az érintettek jelentős része valószínűleg abbahagyja az evázást - mondta.
Az adószakértő adószakmailag indokolatlannak tartja a lépcsőzetes kivezetést, álláspontja szerint az evát bevezetni sem kellett volna annak idején. "Amióta Lenin azt mondta, hogy nem minden kompromisszum elvtelen, azóta minden elvtelenséget kompromisszumnak hívnak" - jelentette ki.
Arra az érvre, amely szerint az evát nem lehet "hirtelen" kivezetni, úgy reagált: az adót ugyanakkor hirtelen meg lehet emelni, az adójóváírás kivezetésénél pedig, ami sokkal nagyobb tömeget érint, nincs átmenet. "Vegyük tudomásul, hogy az evások tipikusan szellemi tevékenységet folytató vállalkozások, amelyeknek nyilvánvalóan nagyobb a társadalmi megnyivánulási lehetőségük, mint az átlagnak" - mondta az adószakértő.
Hegedüs Sándor, az RSM-DTM adópartnere szerint azzal, hogy várhatóan egy átmeneti évet adnak az eva kivezetésére, pozitív, kompromisszumos megoldás született. Az eva alanyok ugyanis így át tudják gondolni a további lépéseket, a jogalkotóknak pedig lesz idejük arra, hogy olyan átalányadózási technikát dolgozzanak ki, amely mind a költségvetés, mind az adózók számára kielégítő lehet.
Ez olyan horderejű döntés, amelynél mindenképpen üdvözlendő, hogy van átmenet. Hangsúlyozta: ez alatt az egy év alatt az ekhot és az egyéb átalányadózási módokat is vagy egységesíteni kellene, vagy el kellene gondolkodni azon, hogy adnak-e preferenciákat, s ha igen, mi módon és milyen körnek. Úgy vélekedett, az, hogy 40 százalékra emelik fel az adókulcsot, már önmagában az általános adózás választása felé tereli az adóalanyokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


