A program ugródeszka lehet az egész kontinensnek
Az egekbe lőheti az űrkutatás Európa gazdaságát
Herczog Edit az EP 4. űrkonferenciáján, Brüsszelben úgy fogalmazott: az európai gazdaság, de leginkább a kis- és középvállalkozók számára jelenthet kiugrást az európai űrprogramok felpörgetése.
2011.11.09 16:59ma.huA finanszírozásról szóló panelbeszélgetés tanulságait összefoglaló képviselő szerint a biztonság mellet az a legfontosabb, hogy az űrprogramok pénzügyi kereteinek kidolgozásakor a piac érdekeit is figyelembe vegyék, hogy ki tudjon teljesedni azok gazdaságélénkítő szerepe.
A Barroso bizottsági és Buzek parlamenti elnök védnöksége alatt rendezett űrkonferencián elhangzottak szerint az EU azt várja az űrprogramoktól, hogy nagyobb hatékonysággal használják fel az uniós forrásokat. Herczog szerint ehhez a jelenlegi 7. tudományos keretprogram végén, 2013-at követően is a prioritások között kell szerepelni az uniós űrpolitikának, tehát a 8. kutatási keretprogramban az EU 2020-as stratégiának megfelelően kell gondoskodni a programok fenntartható finanszírozásáról.
Az október 21-ei sikeres rakétakilövést követően a Galileo műholdas helymeghatározó rendszer vélhetően 2014-ben megkezdheti működését, teljes fordulatszámon mind a 30 szükséges műhold fellövését követően, 2019 környékén működhet majd.
Ez a kb. 20 milliárd eurós rendszer komoly kihívója lehet az amerikai GPS-nek. 2020-ra ötből négy európai használ majd műholdas technológiát, évente 200 millió, elsősorban mobiltelefonba szerelt készüléket hoznak majd forgalomba. A teljes navigációs piac növekedését 18%-osra jósolják. A minden eddiginél pontosabb, ráadásul szélesebb szolgáltatási spektrumot nyújtó európai műholdas rendszer tehát euró milliárdokat hozhat az uniós konyhára, ha okosan használjuk – állítja Herczog.
A képviselő szerint az akár 90 milliárd eurónyira becsült üzleti és szociális haszon jelentős részének elsősorban az innovatív, technológiai kisvállalkozásoknál kell lecsapódnia, az ő nemzetközi piacra jutásukat kell megalapoznia. A programokat úgy kell tehát kialakítani, hogy beszállítói európai kkv-k közül kerüljenek ki, tehát a növekedésre és a minőségi munkahelyteremtésre közvetlenül is hatással legyen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


