A döntés a parlament kezében van
A kormány nem akarja az evát
A kormányszóvivő közölte: a kormány támogatja az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva megszüntetését 2012. január 1-jével, a döntés azonban a parlament kezében van.
2011.11.03 12:10MTIGiró-Szász András elmondta, a kabinet Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslatára, az adóegyszerűsítést szem előtt tartva döntött úgy, hogy támogatja az eva megszüntetését a jövő év elejétől.
Szerdán az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága nem támogatta az eva megszüntetését célzó, az adótörvényekhez benyújtott, a fideszes Koszorús László jegyezte módosító javaslatot. Ugyanakkor Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára a kormány képviseletében már a bizottság szerdai ülésén jelezte, egyetért a módosító javaslattal. Azzal érvelt a megszüntetés mellett, hogy az ilyen vállalkozások költséghányada nem ismert.
A testület tanácskozásán az evával kapcsolatban Dancsó József (Fidesz) további egyeztetést javasolt, mivel ez az adózási forma sok vállalkozót érint.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerda reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, szerinte meg kell tartani az egyszerűsített vállalkozói adót. Hozzátette azonban, hogy az eva sorsáról a képviselőcsoportnak és a kormánynak kell majd megállapodnia. Lázár János emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy a Fidesz-KDNP évadnyitó hajdúszoboszlói frakcióülésén is arról volt szó: "az evának maradnia kell".
A kormányszóvivő a csütörtöki tájékoztatón az ingatlanadót firtató újságírói felvetésre azt mondta, a kabinet biztosítani kívánja az adókivetés szabadságát az önkormányzatoknak azokon a területeken, amelyeket a központi igazgatás nem érint adójogszabályokkal, illetve úgy, hogy az ne menjen szembe a kormányzati adópolitikával. Megjegyezte, ma is számos önkormányzat vet ki például ingatlanadót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


