Folyik a szabályozás kidolgozása
Becslések szerint a devizahitelesek 10-15 százaléka él majd a végtörlesztéssel
A kormányzati számítások szerint a devizahitelesek 10-15 százaléka él majd a végtörlesztés lehetőségével, ez várhatóan 500 és 750 milliárd forintnyi hitelkiváltást jelent - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter képviselői írásbeli kérdésre adott válaszában.
2011.10.28 13:48MTIA miniszter megerősítette: a kormány, ha kell, újabb intézkedéseket hoz a devizahitelesek érdekében.
Matolcsy György - az Országgyűlés honlapján fellelhető válasza - szerint ez az adat csak némileg módosul a 2011. október 10-ei törvénymódosítás miatt, amelynek értelmében, az előírt feltételek teljesülése esetén, a devizában folyósított és törlesztett hitelek is végtörleszthetőek forintban. Egy másik kérdésre adott válaszában a nemzetgazdasági miniszter megerősítette, hogy a kabinet folyamatosan figyeli a devizahitelesek helyzetét, a bevezetett új konstrukciókat, és ha kell, haladéktalanul beavatkozik.
Mint írja - egy harmadik válaszban - a kormány a végtörlesztés lehetőségével élők pontos számának ismerete után dönt, hogy szükség van-e további intézkedésekre a devizahitelesek megmentése érdekében.
A miniszter utal a kormány egy október 12-ei sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozott döntésre, hogy a fizetési problémával küzdő, lakáscélú kölcsönnel rendelkező természetes személy kisebb forgalmi értékű és fenntartási költségű lakóingatlanba történő költözéséhez nyújtott lakáscélú kölcsönhöz kamattámogatást vehet majd igénybe.
Hozzáteszi: folyik e szabályozás kidolgozása.
Matolcsy György megjegyezi azt is, hogy kidolgozzák és hamarosan az Országgyűlés elé terjesztik a referenciakamat szabályozását tartalmazó törvénytervezetet is. A nemzetgazdasági miniszter emlékeztet arra is, hogy devizahitelesek 2011. december 30-áig jelezhetik, ha igénybe szeretnék venni a végtörlesztés lehetőségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


