"A devizahiteleseken segíteni kell"
Orbán: az nem megy, hogy egy országban egymillió embert becsapjanak
Orbán Viktor kijelentette: a devizahiteleseknek segíteni kell, mert az nem megy, hogy egy országban egymillió embert becsapjanak.
2011.09.23 16:54MTIA miniszterelnök kifejtette: az nem tartható, hogy az emberek éveken át fizetik törlesztőrészleteiket, majd kiderül, hogy többel tartoznak, mint az indulásnál. "Világossá kell tenni, hogy Magyarország nem gyarmata senkinek sem" - szögezte le. "Amit nem lehet megcsinálni Bécsben, Berlinben, Párizsban, vagy éppen Brüsszelben, az a magyarokkal szemben sem engedhető meg" - hangsúlyozta.
Orbán Viktor arról is szólt, hogy Európa nagy bajban van, és - mint mondta - ha becsukjuk a szemünket, az nem változtat a tényeken. Európán csődhullám söpör végig. Az a kérdés, hogy mi magyarok képesek vagyunk e ettől a csődhullámtól megmenteni magunkat. "Ha nem fizetjük vissza az ország államadósságát, akkor holtunk napjáig másoknak fogunk dolgozni."
Amikor 1990-ben belevágtunk a rendszerváltásba, akkor mindannyiunknak elegünk volt abból, hogy hiába dolgoztunk, nem vagy csak nagy nehezen juthattunk előre. Mint mondta: a rendszerváltás után 20 évvel, még mindig nem értük el a munka eredményeként a gyors előremenetelt. "Ezért, ha nem változtatjuk meg az adórendszert, a költségvetést, a szociális segélyrendszert és számos más dolgot, akkor Magyarországon nem lesz érdemes többet és jobban dolgozni"- hangsúlyozta. E változásokra, Magyarország elrugaszkodására a válságövezettől csak akkor van esély, ha az emberek eltökélten kitartanak a közös célok mellett - tette hozzá.
A miniszterelnök szerint izgalmas ősz következik. Mint mondta: megváltoztatják az oktatási-, az egészségügyi rendszert, átalakítják a szociális rendszert. Nem fogadjuk el többé, hogy életképes, egészséges emberek segélyekből akarjanak megélni, amikor az országban oly sok tennivaló van. "Százezerszám fogjuk az embereket a munkanélküliségből a startmunkán keresztül visszajuttatni a munka világába." Olyan adórendszer lesz, ami azokat jutalmazza, akik dolgoznak - hangsúlyozta.
Az iskolarendszer az átalakítása után a gyerekeket garantáltan olyan tudáshoz juttatja, amellyel megállják a helyüket a világban. "Mert az tarthatatlan, hogy ma a gyerekek úgy kerüljenek ki a középiskolákból, egyetemekről, hogy nem találnak munkát, mert nem arra tanítjuk őket, amire egyébként Magyarországnak szüksége volna" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
Az ünnepségen átadták Dabas 1,2 milliárd forintból - részben EU-s forrásból - megvalósult városfejlesztési beruházásának eredményeit: a korszerűsített iskolákat, intézményeket és a főteret. Ugyancsak felavatták a közadakozásból felépült Kapisztrán-Hunyadi Emléktornyot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


