Petíció formájában adják át a kormánynak
Devizahitelesek - a Jobbik már gyűjti az aláírásokat
Csütörtökön délelőtt megkezdte a devizahitelesek ügyében bejelentett aláírásgyűjtő akcióját a Jobbik Budapesten a Nyugati téri aluljáróban.
2011.09.08 11:55MTIVona Gábor pártelnök elmondta: százezres nagyságrendű aláírás összegyűjtését tervezik és petíció formájában akarják átadni a kormánynak.
Az íveken arra a kérdésre vár választ a Jobbik: "Egyetért-e azzal, hogy a devizahitelek kapcsán a felvétel időpontjában lévő árfolyamon történjen meg a forintosítás és ennek a terheit a bankszektor viselje?".
Vona Gábor leszögezte, hogy a devizahitelesek kialakult helyzetének négy felelőse van: a kereskedelmi bankok, amelyek nem tájékoztatták megfelelően az embereket; a jegybank, amely a magas alapkamattal belekényszerítette az embereket a devizahitelekbe; a szocialista kormányok, amelyek ideje alatt elterjedt a devizahitelezés és nem tettek ellene semmit; illetve a jelenlegi Orbán-kormány, amely az elmúlt másfél évben "semmilyen érdemleges megoldást nem tudott kínálni erre a problémára".
Az ellenzéki pártelnök elmondta: nem tűztek ki időpontot, hogy meddig gyűjtik az aláírást, a céljuk a probléma megoldása. Terveik szerint ha addig a kormány nem tesz semmit, akkor az október 23-i nagygyűlésük nem a Deák téren lesz, hanem egy bankszékház, vagy bankfiók előtt "kimentek a tankok, bejöttek a bankok" jelszóval.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


