Egyszerűsítené az adórendszert is
Az osztrák államfő rábólintana a vagyonadóra
A vagyonadó bevezetése mellett foglalt állást Heinz Fischer osztrák államfő egy vasárnap közzétett interjúban.
2011.09.04 17:44MTIFischer ezzel a két kormánypárt között folyó vitában a kormányfő pártjával, az Osztrák Szociáldemokrata Párttal (SPÖ) helyezkedett közös álláspontra, miután az adókról folyó vita egyre élesebbé vált az elmúlt napokban Ausztriában.
A szociáldemokrata kötődésű államelnök az APA osztrák hírügynökségnek adott interjúban úgy vélekedett: mielőtt a szociális segélyek csökkentését és az alacsony nyugdíjak infláció feletti emelésének elutasítását mérlegelnék az államadósság csökkentése érdekében, "kézenfekvő volna először onnan hozzájárulást kérni ehhez, ahol a legnagyobb a vagyon koncentrációja és a legmagasabbak a jövedelmek".
Az SPÖ már 2012-ben be akarja vezetni a vagyonadót, ha megállapodásra jut a másik kormánypárttal, a konzervatív Osztrák Néppárttal (ÖVP). Werner Faymann kancellár a múlt vasárnap kijelentette, az egymillió euró feletti magánvagyonok megadóztatását javasolják.
Az SPÖ szerint "a gazdagok adója" 80 ezer főt érintene Ausztriában. Andreas Schieder SPÖ-s pénzügyminisztériumi államtitkár szombaton úgy pontosította a javaslatot, hogy az nem vonatkozik az olyan ingóságokra, mint az ékszerek és műtárgyak.
Az ÖVP élesen elutasítja az SPÖ-s javaslatokat; Maria Fekter pénzügyminiszter szerint a vagyonadó a középosztály terheit növelné. Rámutatott, hogy jelenleg is vannak vagyoni jellegű adók Ausztriában, így például a takarékbetéteket és az árfolyamnyereséget kamatadó, a telektulajdont telekadó terheli. Fekter az adórendszer egyszerűsítését szorgalmazza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


