Beindult az MSZP?
Kilenc pontban mentik meg a devizahiteleseket Szekeresék
Kilenc pontban foglalta össze az MSZP devizahitelesek megsegítésére vonatkozó javaslatait hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Szekeres Imre, a szocialisták gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője.
2011.08.15 11:14MTIAz ellenzéki párt kezdeményezi, hogy szeptember 30-ig állítsák fel az állami eszközkezelőt, a hitelüket fizetni nem tudók számára biztosítsanak bérlakásokat, és jöjjön létre a bankok bevonásával egy közös ingatlanalap. Ezeket az intézkedéseket a bankadó egy részéből finanszíroznák.
Az MSZP további javaslata értelmében a munkaadók önkéntes alapon átvállalhatnák alkalmazottaik törlesztéséből a 180 forint/frank feletti részt. Ismét kezdeményezik a magáncsőd intézményének bevezetését, valamint kártalanítási és hitelezési tervet készíttetnének, amelyet az Országgyűlés is megtárgyalna.
Ezzel párhuzamosan a parlament három, az ügyben érintett bizottsága áttekintené az eddigi hitelezési, árverezési és behajtási gyakorlatot - folytatta Szekeres Imre, hozzátéve: azt is kérik, hogy kezdődjön tárgyalás a bankszövetséggel, a bankfelügyelettel és a Magyar Nemzeti Bankkal a hitelezési folyamat visszamenőleges vizsgálatára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


