Ó, a magas költségek
Már Izraelben is a drágaság miatt tüntetnek
Több tízezren tüntettek szombat este Izraelben a magas megélhetési költségek miatt; a zsidó államban immár negyedik hete tartanak a tiltakozó megmozdulások.
2011.08.14 08:28MTIMíg egy hete Tel-Avivban 250 ezren vonultak utcára, ezúttal az onnan északra fekvő kikötővárosban, Haifában tüntettek a legtöbben, nagyjából 30 ezren. Összesen még egyszer ugyanennyien tüntettek Beér-Sebában, Askelónban, Eilatban és más városokban - jelentette az Ynet izraeli hírportál. Most először arabok lakta településeken is voltak tüntetések.
A szervezők bevallott célja, hogy kiszélesesítsék a tiltakozó akciót. Azt szeretnék, hogy országszerte legyenek tüntetések, és azokon az összese társadalmi csoport részt vegyen. Eddig jórészt a középosztály és a diákok képviseltették magukat a megmozdulásokon.
"Szociális igazságosságot, gondviselő államot akarunk" - skandálták a tiltakozók, és Benjámin Netanjahu miniszterelnök kormányát hibáztatták a kialakult helyzetért.
A tüntetések négy hete a lakásbérleti díjak elleni tiltakozással kezdődtek Izraelben, de azóta a lista kibővült; tiltakoznak a magas élelmiszer- és üzemanyagárak miatt, követelik az egészségügyi ellátás, az oktatási rendszer javítását és az adók csökkentését.
Felmérések szerint az izraeliek 88 százaléka egyetért a tiltakozások céljával, és 53 százalékuk azt mondta, hajlandó részt venni a tüntetéseken.
Benjámin Netanjahu megbízott egy ad hoc bizottságot, hogy foglalkozzon a tüntetők követeléseivel. A tiltakozók eddig elutasították a kormány minden reformjavaslatát, és szeptember 3-ra 50 izraeli városra kiterjedő, egymilliós tüntetést hirdettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


