Az instabilitás évtizede következik
Drámai idők elé nézhet a világ
A világ egy évtizedes viharos periódus előtt áll Klaus Dörre német szociológus szerint.
2011.08.10 18:25MTIA növekedésre programozott gazdasági modell válságba jutott, a pénzügyi rendszer pedig szélsőséges mértékben kibillent az egyensúlyból - vázolta fel a jelenlegi helyzetet a dpa hírügynökségnek adott interjúban a jénai Friedrich-Schiller Egyetem gazdaságszociológiai professzora.
"Az államoknak fel kell hagyniuk azzal, hogy csak a tűzoltásra szorítkoznak. A pénzpiacokat ideje lenne rövid pórázra fogniuk" - fogalmazott. Ellenkező esetben Németországot is a 19-ik századra jellemző szociális nyugtalanság kirobbanása veszélyezteti.
"Amennyiben nem lesz meg a kellő politikai akarat az irányítás kézbe vételéhez, a nagy-britanniai események nem mennek már majd kivételszámba" - mondta Dörre, utalva az országon végigsöprő zavargásokra.
"Az Egyesült Államok szuverén besorolásának rontása vihart keltett a globális pénzügyi rendszer központjában" - mondta.
Azzal, hogy a tőzsdék majd ismét megnyugszanak, a probléma még nem fog elmúlni. A piacon hatalmas pénzeszközök mozgósíthatók spekulációs céllal. Emellett az amerikai adósságplafon megemeléséről kötött kompromisszum sem elegendő az adósságprobléma megoldásához. "Kivetették a horgonyt, de foszlott kötélen" - fogalmazott.
Klaus Dörre szerint a kormányoknak szorosabb ellenőrzés alá kellene vonni a pénzpiacokat: a többszörösen áttételes spekulatív ügyleteket be kellene tiltani, tranzakciós adót kellene kivetni a pénzügyi ügyletekre, transzparenssé kellene tenni a fedezeti befektetési alapok (hedge fund) befektetési stratégiáját és létre kellene hozni egy független európai hitelminősítő intézetet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


