Kérdezősködne az LMP
Ki felel az önkormányzatok eladósodásáért?
Az LMP olyan parlamenti bizottságot akar felállítani, amelyik az önkormányzatok 1990-2010 közötti eladósodását vizsgálná.
2011.08.09 14:45MTIEzt jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Vágó Gábor országgyűlési képviselő és Falusi Norbert önkormányzati ügyvivő.
Vágó Gábor jelezte, céljuk egy olyan konszenzusos stratégia kialakítása, amelyik hosszú évekre bebiztosítja, hogy ne ismétlődhessen meg az eladósodás. Hangsúlyozta, hogy nem "boszorkányüldözést" akarnak folytatni, hanem a valós okokat akarják feltárni és a hosszú távú megoldási eszközöket megtalálni. Vágó Gábor kiemelte: az adósságok jelentős részét devizában halmozták fel, ami ilyen magas frankárfolyam mellett milliárdokban mérhető veszteséget okoz. Az ellenzéki párt elképzelései szerint a parlamenti testület az önkormányzati adósság szerkezetét is vizsgálná, hogy kiderüljön, az tájegységenként vagy településtípusonként változik-e. Egyúttal górcső alá vennék azt is, hogy az állam milyen eszközökkel tud hatékonyan beavatkozni – tette hozzá. Falusi Norbert arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzati hitelállomány az év végére elérheti az 1700 milliárd forintot és ennek az összegnek a hatvan százaléka az elmúlt évek kötvénykibocsátásai miatt keletkezett.
Az önkormányzatok működését súlyosan sújtó adósságszolgálatot elsősorban az iskolák, a kórházak és a szociális intézmények sínylik meg - mutatott rá. Az eladósodottság okai kapcsán kitért arra, hogy a központi költségvetési támogatás folyamatosan csökken, miközben sok település túlvállalta magát.
Vágó Gábor azt mondta, vannak megoldási javaslataik, de csak az ősszel hozzák nyilvánosságra önkormányzati koncepciójukat, annak részleteiről addig nem akar nyilatkozni.
Mint mondta, ötletükhöz még csak most kérnek támogatást a többi frakciótól, terveik szerint a bizottság a parlament őszi szezonkezdésére állhat fel. Vizsgálóbizottság felállításához legalább az országgyűlési képviselők egyötödének támogatására van szükség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


