"Bűnös módon eladósító"
Szijjártó az LMP-MSZP "frigyet" szapulja
A miniszterelnök szóvivője szerint bebizonyosodott, hogy szövetségre lépett egymással az LMP és az MSZP, és ez a szövetség - az emberekkel szembe helyezkedve - az államadósságot, valamint az országot "bűnös módon eladósító" döntéshozókat mentegeti.
2011.08.02 14:10MTISzijjártó Péter erről kedden beszélt újságírók előtt, komolytalannak nevezve egyúttal az LMP részéről azt a felvetést, amely - mint mondta - az önkormányzati vezetőket tenné felelőssé az államadósság kialakulásáért. Nyilvánvalóan még Schiffer András LMP-s frakcióvezető sem gondolja komolyan, hogy polgármestereket, önkormányzati képviselőket kellene, vagy lehetne hibáztatni hazánk bűnös mértékű eladósításáért - fogalmazott.
Mint mondta, az önkormányzatok és vezetőik mozgástere behatárolt, alapvetően kormányzati döntésektől függ, és ha "az elmúlt nyolc évben a szocialista kormányok nem sodorták volna a csőd szélére az önkormányzati rendszert", akkor ma a települések és a helyhatóságok sokkal jobb helyzetben lennének.
Ráadásul - folytatta a szóvivő - a szocialista kormányok bűnös módon olyan PPP-beruházásokba kergették bele az önkormányzatokat, amelyekkel egyrészt az államadósságot növelték, másrészt települések helyzetét tették hosszú távon nehézzé azzal, hogy e beruházások profitját a magánszféra élvezi, kiadásai pedig a közszférát terhelik. Múlt csütörtökön Szijjártó Péter újságíróknak elmondta - és az illetékes albizottság azóta el is fogadta ilyen tartalmú jelentését -, kezdeményezik, hogy a parlament alkotmányügyi, valamint számvevőszéki bizottsága vizsgálja meg, a jelenlegi jogszabályi környezet lehetőséget ad-e az államadósság 2002-2010 közötti növelése miatt a jogi következmények és felelősség megállapítására. Ha nem - tette hozzá -, kérni fogják, hogy a két testület gondoskodjon arról, hogy "a jövőben ez így legyen".
Az MSZP alelnöke aznap úgy reagált, demokratikus országokban példátlan lenne, ha az államadósság növekedése miatt bíróság elé állítanának politikusokat, az LMP pedig - amely a szocialistákkal együtt nem vett részt az albizottság munkájában - politikai és jogi nonszensznek minősítette, hogy Szijjártó Péter "börtönnel fenyegetett meg korábbi kormányfőket".
Az LMP felvetette: miért nem kezdeményezi rögtön azon fideszes önkormányzati vezetők meghallgatását, akik az elmúlt öt évben csődbe vittek, vagy csőd közeli helyzetbe sodortak több tucat magyar önkormányzatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


