"Konzultációs munkaanyag"
Alkotmányellenes a TASZ és K-monitor szerint a munka törvénykönyve
Alkotmányellenesnek tartja a munkatörvénykönyv-tervezet több pontját a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a közpénzek elköltésének átláthatóságát vizsgáló K-Monitor Közhasznú Egyesület - derül ki a két szervezet közös közleményéből.
2011.08.02 12:51MTIA két civil szervezet álláspontja szerint a tervezet megnehezítené "a közérdek sérelmét eredményező munkáltatói visszaélések feltárását". A közlemény szerint a tervezet szabályai az alapjogvédelemmel szemben egyértelműen a munkáltatói érdekek védelmére helyezik a hangsúlyt.
Mint írják, lehetővé válna a magánélet technikai eszközökkel történő megfigyelése "a munkaviszonnyal összefüggő, ám munkaidőn túli és munkahelyen kívüli magatartás ellenőrzése céljából". A szervezetek kitértek arra is, hogy a korrupció elleni fellépés és a közérdekvédelem egyik fontos eszköze a közérdekű bejelentések megtételének joga, és ehhez kapcsolódóan a munkavállaló munkahelyi státusának védelme. Álláspontjuk szerint a "titokvédelmi kötelezettség elnagyolt szabályai" nehezítik a munkáltatók közérdekkel ellentétes magatartásának feltárását. Hozzátették: a tervezet alkotmányellenesen szűkíti a munkaviszonnyal összefüggő szabad véleménynyilvánítást. A két szervezet szerint a "munkáltató helytelen megítélésére alkalmas", illetve a "munkaviszony céljaival" ellentétes tartalmú vélemények tilalma szükségtelen és aránytalan korlátozást jelentene. Példaként hozták, hogy ebből a szabályozásból következően a multinacionális cégnél dolgozók nem fogalmazhatnának meg multinacionális cégek befektetéseit ellenző véleményt.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) július 22-én hozta nyilvánosságra az új munka törvénykönyv munkaanyagát.
A tervezetet élesen bírálták az ellenzéki pártok és a szakszervezetek. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a dokumentum egy "konzultációs munkaanyag", amelyhez várják az észrevételeket és a módosító javaslatokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


