Talán megúszta
Vörösiszap helyett marad a bor a Somlói borvidéken
Tudományos vizsgálatok igazolják, hogy a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa nem okozott kárt a Somlói borvidék szőlőültetvényeiben
2011.07.27 08:16MTIEkképp számolt be Somogyi Lajos hegybíró az idén májusban indult vizsgálatok eddigi eredményeiről.
Somogyi Lajos a hegyközség eddig lezárult vizsgálatairól közölte: a borvidék talajában a nehézfémek és a toxikus anyagok mértéke jóval a szennyezettségi határértékek alatt van. Közlése szerint a talajvizsgálatok első szakasza befejeződött, a levél analitikai vizsgálatok folyamatban vannak.
Elmondta: az átszakadt ajkai tározótól mintegy tíz kilométerre fekvő borvidékről a katasztrófát követően negatív vélemények láttak napvilágot, ezért két egyetem - a Pannon Egyetem Agrártudományi Centrumának Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete, és a budapesti Corvinus Egyetem borászati tanszéke - illetve a hegyközség részvételével idén májusban konzorciumot alakítottak a vörösiszap-katasztrófa Somlói borvidékre gyakorolt esetleges hatásainak tisztázására.
Tájékoztatása szerint a programra a somlóvásárhelyi önkormányzat a kármentő alapból tízmillió forintot kapott, 2012 végéig a somló-hegyi szőlő termőhelyein kijelölt mintaterületekről folyamatosan gyűjtik a talaj- és levélmintákat. A szőlőfürtökből a nyár végén-ősszel vett mintákat akkreditált laboratóriumba küldik elemzésre, a bormintákat a Corvinus Egyetem borászati tanszékén vizsgálják majd meg - tette hozzá.
Somogyi Lajos kifejtette: a talajmintákat az agrár környezetgazdálkodási programba bevont területeken 2009-ben elvégzett teljes talajanalízis eredményeivel és az előírt határértékekkel összevetve semmilyen érdemi eltérés nem mutatható ki. Szólt arról, hogy az ország legkisebb - mindössze 500 hektáros - történelmi borvidékén Somlóvásárhely, Somlójenő, Somlószőlős, és Doba településeken kijelölt területekről 0-30, és 30-60 centiméteres mélységből vettek talajmintákat.
A laborvizsgálatokon a nehézfémek közül vizsgálták a króm, nikkel, cink, arzén, kadmium, higany, és az ólom jelenlétét. A konzorciumnak a kutatás eddigi eredményeiről készített tanulmánya a Somlói borvidék honlapján, a www.somloiborvidék.hu oldalon olvasható.
Magyarország borvidékei:
1 Sopron (Soproni borvidék)
2 Nagy-Somló (Nagy-Somlói borvidék)
3 Zala (Zalai borvidék)
4 Balatonfelvidék (Balatonfelvidéki borvidék)
5 Badacsony (Badacsonyi borvidék)
6 Balatonfüred-Csopak (Balatonfüred-Csopaki borvidék)
7 Balatonboglár (Balatonboglári borvidék)
8 Pannonhalma (Pannonhalmai borvidék)
9 Mór (Móri borvidék)
10 Etyek-Buda (Etyek-Budai borvidék)
11 Ászár-Neszmély (Ászár-Neszmélyi borvidék)
12 Tolna (Tolnai borvidék)
13 Szekszárd (Szekszárdi borvidék)
14 Pécs (Pécsi borvidék (Mecsekalja))
15 Villány (Villányi borvidék)
16 Hajós-Baja (Hajós-Bajai borvidék)
17 Kunság (Kunsági borvidék)
18 Csongrád (Csongrádi borvidék)
19 Mátra (Mátrai borvidék)
20 Eger (Egri borvidék)
21 Bükk (Bükki borvidék)
22 Tokaj-Hegyalja (Tokaj-Hegyaljai borvidék)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06