Nincs veszélyben az árstabilitás
A svájci nemzeti bank nem állítaná meg a frank erősödését
A svájci nemzeti bank nem látja szükségességét annak, hogy ellensúlyozza a frank erősödését, miután az árstabilitás egyelőre nem forog veszélyben - fejtette ki egy vasárnapi lapinterjúban a bank elnöke.
2011.07.10 12:30MTIPhilipp Hildebrand a svájci SonntagsZeitung című lapnak elmondta: a mostani helyzet nagyon különbözik a 2009. és 2010. évitől, amikor a deflációs veszély miatt a központi bank többször interveniált a frank felértékelődésének megakadályozása érdekében. Erre most a bankelnök szerint nincs szükség, mert sem defláció, sem infláció veszélye nem fenyeget.
A frank tavaly több mint 10 százalékkal erősödött az euróval és a dollárral szemben, és az utóbbi hónapokban is megdöntött több történelmi rekordot. Gyengülésére nem lehet számítani a közeli jövőben, a befektetési menedéknek tartott deviza igen vonzó maradhat, legalábbis addig, amíg nem találnak megnyugtató megoldást a görög államadósság-válságra. Az is a frank felé tereli a forrásokat, hogy a piac decemberre kamatemelést vár a svájci nemzeti banktól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


