Akár maradhat is így
Nemzetközi optimizmus - erős forint
A szerdai erősödését megtartotta csütörtökön délelőttre a forint minden devizával szemben, és jelentősebb elmozdulás nem is várható, hacsak valami rendkívüli hír nem hozza mozgásba az árfolyamokat.
2011.06.30 10:05MTIAz euró csütörtökön 9.45-kor 265,54 forinton állt, a szerda délutáni 267,50 és a reggel 265,25 forint után. Devizapiaci kereskedők arra számítanak, hogy az euró továbbra is a 265-267 forintos sávban mozog a nap folyamán.
A svájci frank 220 forint alá került. Kora délelőtt a kurzus 219,59 forint volt, míg szerda délután 222,90 forinton jegyezték a svájci fizetőeszközt.
Devizapiaci kereskedők elmondták, hogy szerdán 265 forintos euró árfolyamon komoly vételi érdeklődés alakult ki, hasonlóan a régiós devizákhoz. Ennek oka az volt, hogy a görög parlament szerda délután szavazta meg a 28,4 milliárd euró összértékű költségvetési megszorításokat tartalmazó törvénycsomagot, ami bizakodóbbá tette a nemzetközi befektetői hangulatot.
A kereskedők úgy vélik, hogy az euró a korábbi 265-269,50 közötti sávban marad továbbra is. A piacot a görög események által kiváltott hangulat határozza meg. Ezért erős az euró a dollárral szemben is és ennek nyomán erősödött a forint a dollárhoz képest.
A dollár árfolyama csütörtökön kora délelőtt 183,23 forint volt a szerda délutáni 186,30 és a csütörtök reggeli 182,85 forint után.
Száz japán jen csütörtökön délelőtt 227,36 forintot ért, míg szerda délután 230,50 forinton jegyezték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


