Ösztönzés az innovációnak
Cséfalvay: a közös uniós szabadalom növeli a versenyképességet
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára a témáról hétfőn Luxembourgban folytatott EU-miniszteri eszmecserén azt mondta: növelni fogja az európai uniós vállalatok versenyképességét a közös uniós szabadalom, különösen az innovációs tevékenységtől nagyban függő cégek körében.
2011.06.27 15:19MTIÚgy vélte, az új rendszer - ha sikerül életbe lépnie - olcsóbbá és kevesebb adminisztrációval megszerezhetővé teszi a szabadalmat, és ösztönzést ad az innovációnak.
A 27 EU-tagország közül 25 (Spanyolország és Olaszország maradt ki) korábban megállapodott abban, hogy úgynevezett megerősített együttműködés keretében létrehozza az egységes európai szabadalmat.
A tagországok most a végrehajtási szabályokról és a fordítási rendszerről tárgyalnak - ez utóbbi volt a fő ok, amiért a két tagállam kimaradt az együttműködésből.
Ezt követően a miniszteri Tanácsnak, amelynek elnöke csütörtökig Magyarország, még egyeztetnie kell az Európai Parlamenttel.
Michel Barnier a hétfői versenyképességi miniszteri vita elején emlékeztetett arra: az uniós szabadalom lehetővé teszi majd, hogy bármely EU-tagország feltalálója bármely tagállamban ilyenért folyamodjon.
A kevesebb adminisztrációval párhuzamosan a valamennyi uniós tagállamban érvényes szabadalmi oltalom kiváltása a mai 23 300 euróról nagyjából a tizedére csökken.
Cséfalvay Zoltánnal együtt Barnier is úgy ítélte meg, hogy a jogalkotási javaslatokról szóló megállapodás fontos üzenet lenne a fogyasztóknak, hiszen ismét konkrét lépéssel igazolná, hogy az unió kíván és képes lépéseket tenni a versenyképesség növelése és a gazdaságélénkítés érdekében.
Kapcsolódó írások:
- Cséfalvay: gyakoroljanak erős politikai nyomást a vállalkozók
- Cséfalvay: a vállalkozások segítésében előreléphet az EU
- Cséfalvay: vállalkozások nélkül nincs fellendülés
- Cséfalvay Zoltán: a növekedésnek munkahelybővüléssel kell járnia
- Cséfalvay: januártól csökkennek a vállalkozások adminisztrációs terhei
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:06 A Columbia Egyetem teljesíti a Trump-adminisztráció által támasztott feltételeket
- 6:04 Újraválasztották Tőkés Lászlót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökévé
- 22:51 Folytatódik a változékony időjárás
- 20:51 Dílereket fogott el Gyöngyösön a rendőrség
- 18:50 Visszatértek Romániába a Tate fivérek
- 16:49 Süth Miklós: még nem vagyunk túl a ragadós száj- és körömfájás járvány nehezén
- 14:48 Nébih: hatósági intézkedések a szlovákiai ragadós száj- és körömfájás betegség miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06