Nőtt a reálbér
Átlagosan 874 ezer forintot keresnek havonta a németek
Az emberek pénztárcáján is érezhető már a fellendülés Németországban, a szerdán megjelent adatok szerint a reálkereset 2 százalékkal nőtt az idei első negyedévben, a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó havi keresete pedig 3.264 euró (874 ezer forint) volt.
2011.06.22 16:05MTINominálisan 4,1 százalékkal haladta meg az átlagkereset 2011 első három hónapjában az egy évvel korábbit, ami minden eddiginél nagyobb növekedés.
A fogyasztói árak azonban 2,1 százalékkal emelkedtek időközben, az infláció hatásától megtisztított emelkedés így 2,1 százalék, ami azonban elmarad az egy negyedévvel korábban, 2010 utolsó 3 hónapjában mért 2,3 százalékos növekedéstől.
A német statisztikai hivatal adatai szerint a legjobban fizető gazdasági ág az energetika volt, az ott dolgozók az idei első negyedévben átlagosan bruttó 4.322 eurót kerestek havonta a béren kívüli juttatások nélkül. A második a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt 4.315 euróval, a harmadik pedig az informatika és kommunikáció területe 4.299 euróval.
A legkevesebbet a vendéglátásban lehetett keresni az I. negyedévben, az ágazati bruttó átlagfizetés a nemzetgazdasági átlagtól messze elmaradt, 1.951 euró volt.
A reálkereset a nagy feltörekvő gazdaságok - elsősorban Kína - növekedésére sikeresen rákapcsolódott német gazdaság bővülésével párhuzamosan emelkedett. A bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben a várakozásokat meghaladó mértékben, az előző három hónaphoz képest 1,5 százalékkal, éves összehasonlításban 4,9 százalékkal nőtt Németországban.
Tavaly éves szinten 3,6 százalékkal nőtt a német GDP, a válságos 2009-ben végbement, minden korábbit meghaladó 4,7 százalékos visszaesés után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


